12 június, 2015

"Hercegnő" - 39.

A konyha pultnál ültem, és mint aki vagy egy éve nem evett, turbó sebességgel kanalaztam magamba a levest, amit Monica elém tett. Mindenki az érkezésünk óta csak körülöttem legyeskedik, ezzel egybe véve persze követik minden mozdulatomat, mintha valami csoda lennék, amit mindenféleképpen meg kell bámulni, más különben soha többet nem emlékszünk rá. Nem zavart a bámészkodó szem, sőt az se, hogy elém pakoltak mindenféle kaját, amit csak lehetett. Míg a helikopterrel átértünk Madridba, szinte megőszültem, és a lábamon lévő sebből jövő vér rászáradt a bőrömre. Úgy néztem ki, mint egy hadisérült, de mindenkit megpróbáltam megnyugtatni, a pozitívállapotomról. Miután felfaltam még két hatalmas kocka szilváspiskótát, sűrű elnézéseket kértem, és bevonultam a szobámhoz tartozó fürdőbe. A helyiség emlékekkel öntött el, de mindent kizártam és csak a rózsából folyó forró vízre koncentráltam. A ruháimat hanyagul dobáltam, a talpamat simogató fehér bolyhos szőnyegre, és pár lépés után már bent találtam magam a kabinba. Arcomat a vízsugár elé tartottam, és jó párszor végig szántottam tenyeremmel, a mostanra már portól ragacsos bőrömet. Hajamat is átmostam, hogy minden létező kosz kijöjjön belőle. Elvégeztem minden olyan tisztasági dolgot, amit egy nőnek illik megtennie, a zuhany alól pedig úgy léptem ki akár egy újjá született angyal. Vagy ördög.
A pult elé léptem, a tükörképem pedig vissza nézett rám. Levoltam fogyva azt le se tagadhatom, de az arcomon látszódott már a folytonos idegesség, és kattogás a menekülésen. Szemeim alatt hatalmas karikák pihentek, míg a bőröm olyan száraz volt akár egy egyiptomi sivatag. Az biztos, hogy valamit kell kezdenem mert ezt így nem folytathatom. Utol kell magam érnem, és úgy tovább vinnem a bajokat. Kiegyensúlyozottnak kell lennem, és helyre tenni a fejemben a dolgokat. Mindentéren.
A szekrényemhez léptem, az ajkaim pedig mosolyra húzódtak annak a tudatában, hogy itt semmi sem változott mióta elmentem. Volt olyan ruhám, amit még begyűrve hagytam itt, az egyik hófehér polcon. Fáradtság ült a fejemre, ezzel elnyomva a testemet is, így minél előbb magamhoz vettem egy háló inget, és egy bugyit, majd a puha párnák közé vetettem magam. Szorosan öleltem, egy kiskori plüss medvémet, aki türelmesen várt az ágytámlámon ülve, majd a szemeimet lehunyva az álmok világa felé taszigáltam az elmém.

Ahhoz képest, hogy tegnap mikor elaludtam csak délután lehetett, még is képes voltam reggel tizenegyig feküdni, ha egyáltalán az még nevezhető reggelnek. Hatalmas ásítással köszöntöttem a régi szobámat, amit végre aprólékosan is megtudtam figyelni. A falak hófehéren állták az idő ostromát, a rajta lógó képek pedig emlékekkel toborozták meg a helyet. A ruhásszekrényem mint egy tornyosuló vár, szintén fehéren állt a világos bézs hajópadlón. Baldachinos ágyam, akárcsak egy királyilakosztály fénypontja a szoba közepén, magára vonva minden hangsúlyt. Mindent a letisztult fehér szín, és ennek árnyalatai borítottak. Minden annyira tiszta, és minden annyira nem én voltam.
Kikeltem a hatalmas takaró alól, az időközben földre hulló párnákat gyorsan vissza dobáltam a matracra, a többi közé. Hajamat egy a sminkasztalomon pihenő kistálkában fekvő hajgumival össze fogtam, s tovább csoszogtam a fürdőbe. Jéghideg vizet folyattam a markomba amivel aztán az arcomat frissítettem fel. Párszor még megismételtem, s már is nem voltam álmos. Halványkék törölközőbe töröltem a nedves bőröm, és a fogkefémért nyúltam. Miután kiöblítettem a számat, a használt eszközt vissza helyeztem a pohárba. Vissza balettoztam, és az öltözékemmel kezdtem bajlódni. Mikor jobban szemügyre vettem a szekrényem, rájöttem, hogy van itt még mit rendbe rakni, és legfőképpen szelektálni, hisz már nem hordok fekete bő pólókat, amik vagy három számmal nagyobbak rám. Ez is a lázadozó tinédzser koromnak nevezhető emlékdarab. Elfintorodtam egy újabb ilyen darab után, majd még jobban túrni kezdtem a polcokat, míg nem végre a kezembe került pár igen kedves darab. Fekete farmer sortot párosítottam egy rózsás felsővel, majd egy laza mellényt vettem még fel. A cipőm másik felét keresgéltem még egy fél óráig, de végül azt is feltudtam venni. A sminkasztalhoz ültem, és egy natúr sminkkel borítottam arcomat, persze egy vörös rúzzsal feldobtam a végeredményt. Egy üvegtálkából kihalásztam pár gyűrűt, és egy nyakláncot, majd parfümöt fújtam a bőrömre, s a hajammal kezdtem babrálni. Mivel frissen mosva még puha volt, és csúszott ha össze akartam fogni, így csak alaposan kifésültem, és hagytam, hogy a hullámos barna tincsek ráomoljanak a vállamra. A tükörbe nézve egy teljesen kisimult, boldog lányt pillantottam meg, és ez löketett adott ahhoz, hogy túllépjek a múlton. Nem telt még el huszonnégy óra sem, én még is azt akartam hinni, hogy ez mind csak egy rossz álom volt. Nincs Carlos, se Gordon, maffia, vagy drogkereskedés... de legfőképpen nincs Harry.

A halba érve a pezsgés ami fogadott, mindenki tette a dolgát, talán még a királyi palota is megirigyelné ezt a szorgosságot. A vázákba friss virágok pihentek, ezzel kellemes illattal töltve minden szobát. A port már rég eltűntetve mászkáltak a cselédlányok, és oda figyelve arra, hogy minden csillogjon villogjon járkáltak fel alá. Apám keresésére indultam, így egyből a dolgozó szobájához irányítottam a lépteimet. Két hangos kopogás után, már be is léptem a légkondicionáló által hidegen tartott, reneszánsz kórba öltöztetett szobába. Apám egy könyvet tartott a kezében, miközben lábait az asztalon pihentette. Pipájával pöfögtetett, és szemüvege alól kukucskált fel rám.
- Két év, és te már is úgy viselkedsz mint egy öreg apó - mosolyodtam el, majd közelebb sétáltam hozzá.
- Jó reggelt Hercegnő - a becenévre össze szorult a gyomrom, és elkapott a hányinger.
- Kérlek apa - nevettem fel kínosan - nem vagyok már hercegnő. Nem tudnál valami kevésbé kislányos nevet adni ? - bájosan mosolyogtam rá, hátha hatással lehetek a változásra.
- Jól van Kincsem - kacsintott egyet, és össze csukva a könyvet letette az asztalra, majd lábát is a földre helyezte, szemüvegét pedig felcsúsztatta a fejére.
- Hogy vagy ?
- Ahhoz képest, hogy fogalmam sincs hogyan tovább, jól.
- Nem kell semmivel se foglalkoznod - ingatta a fejét, és a kezemért nyúlt. - Megoldjuk.
- De mi lesz Harryvel? - bukott ki belőlem, a szememet pedig elkezdte szúrni a könny.
- Kicsim - sóhajtott, és ölelésébe zárt, miközben kemény szavakat intézett felém. - Nem segíthetsz mindenkin. Túl kell lépned ezen, te megmenekültél, ő pedig megfogja oldani.
- Én hoztam ilyen helyzetbe - motyogtam bele, apa pólójába a szavakat, miközben utat engedtem a sósvízcseppeknek.
- És hálával tartozok érte, mert különben nem lennél itt!
Kicsit morbid kijelentés lengte be a szobát, én pedig nem tudtam hova tenni a dolgot. Ennek nem így kellett volna lennie, de anya mindig arról beszélt, hogy Istennek dolga van velünk, és ha Ő így akarta, akkor biztos, hogy lényegesen történt így.
- Na ne itasd az egereket. Inkább menjünk, és csináljunk valamit együtt ! - az ajánlatra felkaptam a fejem, de még is csodálkozva néztem apára.
- Együtt ? Tényleg ? - hitetlenkedtem.
- Tudom, hogy nem voltam egy minta apa, és az elmúlt időben eltávolodtunk egymástól, de most itt az idő, hogy tisztalappal induljunk, vagy legalább megpróbáljuk - szelíd mosoly jelent meg az arcomon, és a most kibuggyanó könnycseppek, nem a kétségbe esés miatt voltak.

Apu felkapta a kulcsait, és kézen ragadva kisétáltunk a kocsihoz. Újra Madrid utcáit járva, úgy bámészkodtam, mint aki még sosem járt itt. Kellemes, bizsergető érzéssel töltött el, újra látni a pékséget, ahonnan mindig azt a finom vaníliás párnácskákat rendeltük, vagy azt a kis ruhaboltot, ahová mindig is szívesen mentem be, szimplán csak felpróbálni pár ruhát. Mindennek volt egy kis története, és mindennek volt jelentése. S visszakerülni a városba hatalmas változást vonz maga után, amire még nem állok készen, de remélem, hogy túl fogunk rajta jutni.
***
Kedves Olvasók!
Így a nyár kezdetével, mindenkinek ajánlom a blogcsoportját, mivel 99,9%-ig biztos vagyok benne, hogy nem vagy nem csak vasárnap fognak érkezni a részek. 
Kellemes nyarat ♥
Ty

Köszönöm Veronikának, Oriettnek,és Fanninak a kommentelést ♥♥

2 megjegyzés:

  1. Kedves Ty P.!
    Nagyon, nagyon imádtam! el sem hiszed mennyire szeretem az írás módodat. elragadó. különleges és még ódákat tudnék róla zengeni de az senkit sem érdekelne. amikor komizok mindig előre kigondolom, hogy mit fogok írni de amikor ide kerülök és írnom kéne minden kimegy a fejemből és csak egy szó kering az elmémben: IMÁDOM. talán ez az egy szó elég lenne tökéletesen leírja mit is érzek:D
    A részről: tetszett( mondom megint szótlan vagyok). Valami mégis szúrja az oldalamat. Harry. Hiányzik. remélem nem sokára valami csoda folytán találkoznak és együtt lesznek mert külön- külön Ők nem jók csak is együtt. nagyon várom a kövit.
    Pusszant Oriett!

    VálaszTörlés
  2. Uuugy orulok a resznek szohoz sem jutok *-* tokeletes lett, mint az osszes eddigi resz *-* gyorsan kovit :p pusziii

    VálaszTörlés