Kínozták, és vele együtt engem is - 40.

Kedves Olvasók!

Kicsit összevisszaságban jelentkezem, de remélem senkinek sem akkora nagy probléma. Mivel megkezdődött a vissza számlálás, vagy is innentől még 10 rész lesz, remélem mindenki kicsit gondol rám, és ír véleményt, akár az akkori részről, akár az egész sztoriról. A csoportban mindenről értesültök, és lassan lesz egy újabb ChatEsténk, így arra is ott tudtok jelentkezni.
Ölelés a tanyáról,
Ty, xx
( kérlek mutassatok valami élet jelet!)

A hét Hercegnője : Oriett

Kedves Ty P.!

Nagyon, nagyon imádtam! el sem hiszed mennyire szeretem az írás módodat. elragadó. különleges és még ódákat tudnék róla zengeni de az senkit sem érdekelne. amikor komizok mindig előre kigondolom, hogy mit fogok írni de amikor ide kerülök és írnom kéne minden kimegy a fejemből és csak egy szó kering az elmémben: IMÁDOM. talán ez az egy szó elég lenne tökéletesen leírja mit is érzek:DA részről: tetszett( mondom megint szótlan vagyok). Valami mégis szúrja az oldalamat. Harry. Hiányzik. remélem nem sokára valami csoda folytán találkoznak és együtt lesznek mert külön- külön Ők nem jók csak is együtt. nagyon várom a kövit. Pusszant Oriett!

***

1 hét múlva

7 nap. Pontosan ennyi ideje nem láttam azt a férfit, akivel az életemet akartam leélni. Aki megígérte nekem, hogy minden rendbe jön, és majd együtt élünk, boldogan, gondtalanul. Mindenki túl esik a fájdalmain, és minden ilyen gyógyulásnak vannak szakaszai. Már túl estem az éjszakai zokogásokon, és a semmibe bámulás is jól megy, már annyiszor csináltam. Viszont most a belsőmet kezdi át venni, az a bizonyos kongó üresség. Kezdek felejteni, és már a leesett tányér csörömpölése miatt se kezdek el remegni. Haladok afelé, hogy ne úgy közlekedjek a lakásban mint egy zombi. Még mindig nem tartom helyes döntésnek, hogy csak úgy leléptem, de mi van ha ez így tényleg jobb. Ő is,  és én is tovább tudunk majd lépni. Ő családot alapít, én pedig kezdek magammal valamit, itthon.

Talán ez kellett ahhoz, hogy én újra haza találjak, és jóvá tegyem apával a kapcsolatomat, amit anno szétszakítottunk. Sok időt töltünk el azóta, és talán soha nem nevettünk még ennyit együtt. Megnéztük a várost, fagyiztunk a melegben, bejött velem a múzeumba, én pedig elkísértem egy horgászboltba. Minden mese szerűen tökéletes családi hangulatú volt, és pont minden jól alakult körülöttünk. Minden.

***

Sötét volt, én pedig az orromig se láttam. Szaggatottan szuszogtam, és próbáltam minél több levegőt préselni a tüdőmbe. Könnyek áztatták arcomat, féltem. Remegtem a sötétben, a hideg szellő pedig meg - meg korbácsolta csupasz karjaimat. Próbáltam körbe nézni, kapkodtam a fejem, de semmit sem láttam. Csapódások, mély morgás, majd egy erőteljes üvöltés. Összerezzentem.

- Ki van ott ? - szólaltam meg, de a feketeség mintha csak elnyelte volna a hangomat. Tenyeremmel próbáltam dörzsölni a karomat, hogy kevésbé remegjen, de nem vált hasznossá a mozdulat. Vízcseppek koppanása törte meg a csendet, majd motoszkálás. Sikítani tudtam volna, kétségbe estem, és remegtem akár a nyárfa levél. Elindultam egy irányba, bár fogalma sem volt, hogy vajon merre bolyongok.

Fényes lámpák gyúltak, szemeim pedig erős tiltakozásba kezdtek az erős fény miatt. Szúrt, és még jobban könnyezett, de próbáltam minél jobban össze szorítani őket. Hunyorogva próbáltam valamit kivenni a környezetemből, de még mindig homályosan láttam. Kezemet ellenzőként használva emeltem fel a szemem elé, majd még mindig hunyorítva mértem fel az elém terülő látványt. Egy pihegő test, megkötözve ült egy széken. Bozontos haj, erős tetovált karok, fekete póló, és sötét farmer, egy barna csizmával. Sokként ért a felismerés, és kezemet a szám elé kellett emelnem, hogy ne sikítsak fel.

- Harry - motyogtam, majd elindultam a test felé, de a lábam megakadt. Lenéztem a megbénult tagomra, majd ismét rántottam rajta egyet. Lánc csörgése adta tudtomra, hogy én egy tapodtat se mozdulok innen.

- Harry! - ordítottam, mire ijedten kapta fel a fejét. Kitágult pupillákkal csodálkozott rám, és arc kifejezése még jobban össze préselte a szívemet. Szája ezüst ragasztószalaggal volt letapasztva, és elfojtott nyögésekkel, rángatózásokkal próbált meg kiszabadulni.

- Harry - térdre estem, s úgy próbáltam minél közelebb mászni hozzá. Körülbelül 5 méter volt köztünk, így a próbálkozásom erős kudarcba fulladt.

Egy kukkot se értettem a motyogásából, így csak a fejemet ráztam a helyzet lehetetlenségén. Hisz, hogy a francba kerültünk ide?

- És újra együtt a gerle pár - szólalt fel erőteljesen egy érces hang. Elő sétált a feketeségből az a köpcös kis mexikói ember, akitől a lehető legjobban tartok, és akinek az életem megkeserítése a kezén szárad.

- Carlos ? Mit keresünk mi itt ? Hol vagyunk? - förmedtem rá a kérdéseimmel, de ő csak szemöldök felhúzva kuncogott rajtam. - Kibaszottul mond meg! - sikítani tudtam volna, úgy feldühített.

- Nyugalom van kiscica - közelebb jött hozzám, majd a hajamat megmarkolva, feljebb rántott a földről. Harry idegesen rángatózni kezdett a széken, ahogy a számat elhagyta egy kisebb sikítás.

- Minden rendben - nyugtattam, de Carlos csak jót mosolygott rajtunk. Fog csikorgatva tűrtem az ujjai marását a hajamnál, és szikrákat szóró szemeibe bámultam.

- Nem tudom melyikkőtökkel kezdjem. Harryvel, vagy veled? - tőlem várta a választ, pedig egy mukkot nem akartam kinyögni. Még is kivel kezdjen ? Normális az ilyen ?

Össze szűkített szemekkel néztem rá, majd arcon köptem. Pillanatok alatt engedte el a hajam, így ismét a földre zuhantam. Morgott valamit az orra alatt, és előhalászott egy fehér zsebkendőt a kabátja zsebéből.

- Jól van Elisabeth! - ordított rám. - Styles köszönd meg a barátnődnek, te leszel az első - széles vigyort virított Harry felé, de ő csak engem bámult. Össze préseltem az ajkaimat, és hagytam hogy a könnyek végig szántsák az arcomat. Harry szemeiben, is megcsillant valami, de ő inkább a helyzet miatt. Sajnált.

- Jól van gyerekek, hát akkor kezdjünk neki - levette a kezén piheni barna bőrkesztyűket, majd a kis asztalra dobta ami Harry mellett pihent. - Nem akarok csúnya dolgokhoz folyamodni, így maradunk a humánus dolgoknál - mosolyt intézett felém, amitől kirázott a hideg.

- Drága egyetlen Elisabeth, kérlek mesélj nekem, milyen kis tervet eszeltetek ti ki ?! - mély levegőt vette, és Harry is így tett.

- Dögölj meg! - köptem felé, majd össze húztam magam, ahogy a keze lendült, és a göndör arcával találkozott. Harry csak egy elfojtott morgást intézett, de a feje így is elfordult, akkorát kapott.

- Még egyszer megkérdezem. Mi volt a kis terved ? - mélyen a szemeimbe nézett, de nem tudta elérni amit akart. Szilárdan tartottam magam, az előbbi válaszomhoz, így Harry kapott még egyet. Össze rezzentem a folyamatra, és könyörögni kezdtem.

- Hagyd őt békén! Neked én kellek...

- Lehet, de előtte pépé verem a kis lovagod, hogy még véletlenül se jusson az eszébe hőst játszani.

Ütések követték egymást, amiknek a helyükre vérfoltok kerültek, és olyan sebek amelyek csak idő elteltével fognak színekben pompázni. Felrepedt a szája, a szemöldöke, és talán az arcán lassan már egy négyzet centinyi épp hely se maradt, Carlos minden dühét levezette.

Zokogva szorítottam magamhoz, a térdeimet, és ráborulva befogtam a füleimet, hogy ne halljam Harry nyögéseit. Kínozták, és vele együtt engem is.

***

Izzadt testemhez tapadt a ruha, míg hajam az arcomra borult. Mély levegőt vettem, amit a szemeim kipattanása követett. Ijedten ültem fel, és markoltam rá a körülöttem lévő lepedőbe. Szaggatottan fújtam ki az oxigént, majd körbe néztem. A szobám sötétje volt csak jelen, így egy kis megnyugvásra leltem. Csak egy álom volt.

Talpamat a hideg padlónak nyomtam, majd elindultam a szobámból, és egészen apa irodájáig merészkedtem. Az egész lakás csendes volt, hisz hajnali 1-2 óra lehetett csak, és reményeim szerint mindenki aludt már. Az ajtót óvatosan csuktam be magam mögött, míg beosontam a helyiségbe. Az íróasztalnál foglaltam helyet, és a vezetékes telefonért nyúltam. Bepötyögtem a már jól ismert számot, és vártam. Vártam azt a megváltó hangot, akitől majd bocsánatot kérhetek, akinek majd mindent megtudok magyarázni. Az asztal lapját kapargattam, míg másik kezemmel szorosan fogtam a kagylót a fülemhez. Hajnalok hajnala van, ő pedig kitudja mit csinál, hisz azt se tudom, hogy én voltaképp mit csinálok.

Szuszogásom törte meg a szoba csöndjét, és a telefonból kijövő szünetes sípolás. Már épp készültem letenni a telefont, mikor egy hang megszólalt.

- Igen ? - megfagyott bennem a vér is, pedig tudtam, hogy meg kell szólalnom.

- Ha - a kagyló pedig sípolni kezdett. A készülékre vezettem a tekintetem. Apám állt előttem, és dühös pillantásokkal méregetett. Ujja a telefonon pihent, miközben a gombot tartotta lenyomva.

- Mit csináltál ? - akadtam ki. - Miért?

- Hagyd ezt abba - kivette a telefont a kezemből, majd vissza helyezte a tartójába. - Gyere!

Kiszedett a székből, majd egészen a szobámig vonszolt. Befektetett az ágy, majd mint egy kisgyereket, be is takart.

- Nyugodj meg, kérlek. Ő már a múlt.

- Apa, bajban lehet - magyaráztam suttogva, de ő csak a fejét rázta.

- Tud magára vigyázni.

Egy kósza könnycsepp gördült le az arcomon, majd fújtatva hátat fordítottam neki, és erősen lehunytam a szemeimet. A társalgás általam a végéhez ért.