A kaszinó elé érve, megpillantottam az égbe meredő hatalmas
arany fényben csillogó Golden Nuggets épületét. Sokkolódva figyeltem, ahogy az
autó elhajt miután kiszállok belőle. Magamra maradtam, teljesen egyedül. Lassú,
megfontolt léptekkel közelítettem meg a szállodát, s belül azon imádkoztam,
hogy innen simán menjem már minden. Lecsukatni egy drogbárót hatalmas feladat,
na most ugyan ez egy maffia főnökkel... talán rossz döntés volt. Tök mindegy,
innen már nincs vissza út.
- Jó napot, Lisa Fosters néven foglaltam szobát - hadartam
oda se pillantva a recepciós arcára, s csak a pult szélét markolásztam, ahogy
folyamatosan magam körül próbáltam felmérni a terepet. A tenyerem izzadt, a
levegővételem szapora lett, s minden hang eltompult a fejemben.
- Huszonharmadik emelet, 389-as ajtó - nyújtotta át a
kártyát a hölgy, majd köszönés nélkül elviharzottam. A liftben egy idős úr
kezelte a gombokat, s amint beléptem a masinába már is kérdezte melyik emeletre
vihet. Elmotyogtam amit a pultban álló hölgy mondott, s remegő térdekkel vártam
a megérkezésemet. Teljesen lefagyott az agyam, nem tudtam két ésszerű
gondolatot össze rakni, bántam már, hogy bele mentem ebbe az egészbe, bántam,
hogy alá írtam azt a nyavalyás szerződést. Bajba sodrok mindenkit, és eljátszom
a saját esélyeimet.
- Hölgyem - szólít meg a úr, mire rá szentelem minden
figyelmem. - Megérkeztünk!
- Ó, köszönöm - szinte már kiestem a liftből, de
különösebben nem zavart. A tekintetemet ide oda cikáztatva a fehér ajtót
között, próbáltam megtalálni a kártyámon szereplő számot.
- 386...387...388...389! - mély levegőt vettem, a kártyát
becsúsztattam a résbe, s a piros lámpa hírtelenjébe váltott zöldre. Lenyomtam a
kilincset, majd kitártam az ajtót, a szoba kemény sötétsége fogadott.
- Hahó ... - szólaltam fel, de az ég világon senki nem méltatott
válaszra. Félve tapogattam ki a villanykapcsolót, s ahogy fényhez jutottam, az
ajtót óvatosan hajtottam be magam mögött.
- Van itt valaki ? - kérdeztem, de semmi. Végig jártam a
nappalit, majd a hálószobát is, de a sötétségen és csöndön kívül semmi más nem
fogadott.
Idegesen foglaltam helyet a puha karosszékben, s vártam,
hisz mást nagyon nem tudtam tenni. Minden teljesen reménytelennek tűnt, mióta
elhagytam az őrsöt. Harry azt mondta az első találkozásunknál fogja oda adni a mobilomat
amin csak ő tud hívni, és fordítva, meg a bankkártyát amit még most is
feleslegesnek tartok. De azt nem tudom, hogyan fog elérni ha a mobilt csak
akkor adja oda. Ez értelmetlen, és reménytelen egyben.
- Elisabeth - szólalt föl egy rekedt hang, ami vissza
zökkentet a bambulásomból a fotelban. Az ajtó nyílt, a úr pedig bátortalanul
lépett be rajta. Hirtelen azt se tudtam, hogy most én parázok jobban vagy ő.
- Igen, én vagyok - bátortalanul fel álltam, majd mint egy
szobor csak vártam.
- Mr.Gordon Brown vagyok - nyújtotta a kezét, de elég messze
volt még tőlem ahhoz, hogy egyáltalán kezet foghassunk. Elé siettem, majd
illedelmesen megráztam a felém nyújtott kezet.
Az ősz hajú férfi arcát ráncok sokasága borította, míg
szemei előtt egy fekete lencsés napszemüveg pihent. Élre vasalt égkék ingje,
össze simult a rajta nyugvó barna kopott zakóval, ami pont olyan idős, és
fáradt lehetett mint Gordon. Egyik kezét amit épp én szorongattam egy csillogó
pecsét gyűrű díszítette, míg a másikban egy fehér pálca szerűséget
szorongatott. A nadrágja a zakó párja volt, így csak ugyan azokkal a jelzőkkel
tudnám illetni, míg a cipője sötétbarna bőr volt.
- Remélem nem ijesztettem meg - mosolygott rám kedvesen, s
már is az ajtó felé fordult. - Jön kedvesem ? - azonnal utána lendültem, s
próbáltam a szapora légzésemet normalizálni.
- Ki maga ? - nyögtem ki, mire Gordon száját egy rekedt
netevés hagyta el.
- Hát ez egy hosszú történet lenne, de csak annyit mondok,
hogy én leszek az ön szárnysegédje - a karját nyújtotta felém, ezzel jelezve a
szándékait : karoljak belé.
- Csak egy kis ideig kell, ne aggódjon ... szimplán nem
akarom kinyitni ezt a vackot - rázta meg a kezében pihenő botot. Percek
kellettek míg felfogom, vagy is inkább feldolgozom az egészet. A sötét
szemüveg, a fehér bot, és a semmibe meredés ... Gordon vak volt.
- Ön ... - próbáltam illedelmesen rákérdezni, de nem volt
megfelelő szavam rá, míg a lifttel lefelé mentünk.
- Igen kedvesem, látássérült vagyok - semmi keserűség, vagy
megvetés nem volt a hangjában. Úgy mondta mintha ez egy alap dolog lett volna,
mint például az, hogy a hajam barna, vagy a pólóm rózsaszín.
- És, hogy kerül ide ?
- Mondtam már, én fogok magának segíteni, és a cápák
szerint, ha egy ilyen emberrel látják, kevesebb az esélye, hogy lepuffantják -
mosolygott -, jöjjön - céltudatosan sétált, míg én próbáltam az embereket
kikerülni, vagy épp nem fellökni.
- Tud vezetni ? - kérdezte miközben megállt a szálloda
előtti bevásárló utca kellős közepén. Fel se tűnt, hogy a lehető leggyorsabban
hagytuk el a Golden Nuggetset, miközben én próbáltam felfogni a lehető legtöbb
információt. Azt hiszem kell majd egy jegyzet füzet, ahová mindent szó szerint
letudok írni, a legbiztosabb infók miatt.
- Igen, azt hiszem tudok - nyögtem bátortalanul, majd tovább
battyogtam az idős férfi mellett. Egy kis idő után ismét megállt, s egy vörös
mustang pihent a tekintetem előtt. Szájtátva figyeltem, ahogy Gordon előhalássza
belső zsebéből a kocsi kulcsot, majd a kezembe nyomja.
- Tessék kedvesem - kitapogatta a kocsi motorháztetejét,
megkerülte a vörös csodát, s beült az anyósölésre. Én még továbbra is csak bambán
álltam, a kocsi kulcsot bámulva a kezemben. Annyi abszurd, még is filmes jelent volt, hogy kénytelen voltam engedelmeskedni,
s legalább is látszatra megbízni ebben az emberben. Meg kell tudnom kik azok a
cápák.
- Gordon, lehetne egy kérdésem ? - a motor mint egy vad
oroszlán felbőgött, lábamat pedig többször a gázpedálra nyomtam, ezzel
erősebben felszólaltatva a libabőrt okozó hangokat.
- Persze - hátra dőlve, a botját az ölében pihetetve csak
előre felé bámult.
- Kik azok a cápák ? - kérdésemmel egy időben kerék
nyikorgatva hagytuk el az utcát, s az autót nem kímélve fordultam ki a főútra.
- Idővel mindenkit megismer majd, addig is legyen
türelemmel. Most pedig kérem kapcsolja be azt a szerkentyűt... valahol itt kell
lennie - végig tapogatta a műszerfalat, majd a két ülés közti tárolót is.
Kinyitotta a kesztyűtartót, de még mindig nem úgy nézett ki mint aki megtalálta
amit épp keres.
- Tudod segíteni ? - érdeklődtem egy piros lámpánál
megállva.
- Azt az izét keresem, tudja kedvesem, ami megmondja, hogy
merre kell mennünk - megmosolyogtatott a tudatlansága. Bár érthető, mit tudhat
egy majd nem 70 éves bácsika, arról amit mi ma technológiának nevezünk.
- A GPS-re gondol ? Itt van az ablakon - mutattam a tartóra,
amiben a kütyü pihent, bár tudtam, hogy ő ebből semmit se láthat.
- Az lesz az - helyeselt. Bekapcsoltam, majd vártam, hogy
betöltsön, s miután ez is megtörtént megjelent rajta egy térkép, jelölve raja a
mi mozgásunkat, és az úti célunkat.
- Mi ez a hely ? - kérdeztem, de Gordon nem válaszolt. - Mr.
Brown, hova megyünk ? - pánikoltam. A 7 órás vezetés nem tűnt kecsegtetőnek,
főleg mert azt se tudtam, hova vezet az az út amin épp haladnom kell, vagy,
hogy ezek után, hogy fog Harry rám találni. Nem számoltuk bele a tervbe azt,
hogy kikerülök Las-Vegasból, mindenki abban a hitben élt, hogy a szállítmány
majd ide érkezik be.
- Kérem, nyugodjon meg - halkan beszélt, ezzel csendre intve
engem is. - Majd mindent megtud!
- A francba már - a fékre léptem, így Gordon előre zuhant,
és a kezével neki ütközött a fekete belsőnek, s szitkozódva rám emelte a
tekintetét.
- Nem tudom mi a célja hölgyem, de kérem, tegye azt amit
mondok, mert ezzel csak még jobban kockára teszi a saját, és az én életemet is.
- Micsoda? - szemöldök ráncolva kapkodtam a levegőt, s
próbáltam értelmet társítani ahhoz amit mond. Nincs össze függés, az agyam
errort ír, és minden fogaskerék megállt a mozgásban.
- Hajtson már, az isteni! - förmedt rám, mire összerezzentem
és remegve a gázra léptem.
Hosszú 7 óra vezetés áll előttem, a fejembe csupa kérdéssel,
és kirakhatatlan puzzle darabokkal, egy idegbeteg sérülttel a jobb
oldalamon. Hívjátok karmának, de az
égiek nem akarnak segíteni nekem, és én egyedül bolha vagyok az özönvíz ellen. És ezt a helyzetet egy olyan mondással, vagy idézettel tudom
jellemezni, amit nem is oly rég olvastam valahol, és ami most az életemre
zuhanva jelképez mindent, vagy legalább is a jelen pillanatot, miszerint:
" vak vezet, világtalant".
***
MINDENKI A HÉT HERCEGNŐJE AKI VALAHA IS KOMMENTELT NEKEM!
♥ KÖSZÖNÖM ♥
Imádlak<33
VálaszTörlésHát akkor ezek szerint mindenki a hét hercegnője:)
Hát igen vak vezet világtalant.
Vagy inkább pszihopata vezet Júliát.
Nagy volt amikor a pasas rákiabált hogy vezessen már.
Siess a kövivel!^^
Kedves Fanni,
Törlésnagyon örülök, hogy tetszik :) És nagyon köszönöm, hogy kommenteltél :)
Pszichopata, vagy csak egy sérült öreg bácsika ;)
Ty
Mondhatnám, hogy kegyetlen nőszemély vagy mert itt hagyod abba, de minden résznél ilyen érzés van bennem. Vége van a résznek és egy óriási űr tátong bennem egy hétig...
VálaszTörlésPussz: Lili
Kedves Lili,
Törléstudod, mindig kell egy kis szálszakadás, hogy ne unjátok halálra magatokat :)
De remélem ez pozítív űr, és nem negatív ♥
Ty
Ahj.... újabb csodás rész nagyon tetszik bár kicsit furi volt amikor az aranyos és kedves Gordon ordított:D.
VálaszTörlésAlig bírom ki ezt az egy hetet mert annyira izgi remélem Harry majd megtalálja List és majd tényleg elutaznak együtt Kubába vagy hova:D.
imádtam gyorsan kövit.
Drága Oriett,
TörlésKöszönöm, hogy írtál ♥
Hát Gordon már csak ilyen, hisz öreg is meg minden :)
Ha poénos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy én is remélem, hogy együtt lesznek ♥
Ty
Vilag legjobb blogja💁❤
VálaszTörlésA világ legjobb olvasói ♥♥♥
TörlésSzia!
VálaszTörlésSzerintem ez most egy gyengébb rész lett mint azt megszoktuk de még mindig csodás!! Nem szeretném ,hogy feladd mert nagyon jó író vagy!! A Sold egy fantasztikus történet és remélem folytatod mert mindenki szereti az írásaid!! Így tovább!!
Drága Veronika,
Törlésnagyon jól esnek a szavaid, és köszönöm, hogy leírtad, azt is, hogy ez most egy gyengébb rész. Én is érzem, de remélem, hogy most már össze tudom szedni magam, és végre bedobni a történetet a mély vízbe :)
Ty
Igaz már akkor elolvastam a részt, amikor kikerült, de eddig nem tudtam mit írjak, mondjuk még most sem tudok csak annyit mondani, hogy imádlak..imádom, ahogy írsz..imádom, hogy annyira jól át tudod adni az érzelmeket.. ez hihetetlen *o* csak egy tanács: ne add fel az írást, mert még egy nagyon nagy valaki lehet belőled!!! Csak így tovább :*
VálaszTörlésDrága Klaudia,
TörlésNagyon aranyos, és nagyon nagyon jól esik, hogy ezt gondolod, és hogy le ír írod nekem ♥
Én is imádlak azért mert írtál, imádlak mert szakítasz rám időt, és imádlak mert olvasod a blogot ♥
Ty
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésIsteneeeem😍Deimádlak.A kezdetek óta olvastam a blogot,aztán egyszer csak elvesztettem,az után pedig nem volt időm.Most 3nap alatt behoztam a lemaradásom.El sem hiszed milyen önelégült vigyorom lett a kétségbeesett után,mikor elolvastam.Kétségbeestem mert rájöttem nincs még több.Elégedett voltam mert rájöttem vasárnap volt tegnap.
VálaszTörlésMiközben olvastam a részeket rájöttem miért kerestem ezt.Azért mert ez más,mert izgalmas és még is szerelmes.Csak így tovább drága.
Puszi:Yvi❤️
Kedves Little Girl,
TörlésTudod, ezért jó csinálni.
Mert ti itt vagytok, és még akkor is tartjátok bennem a lelket, ha legszívesebben kifutnék a világból.
Nekem ti vagytok a II. családom, és soha jobbat nem kívánhatnék ♥
Nagyon köszönöm, hogy olvasod, és remélem, most már csak önelégült vigyor lesz ;)
Ty