17 május, 2015

Vak vezet, világtalant - 37.

A kaszinó elé érve, megpillantottam az égbe meredő hatalmas arany fényben csillogó Golden Nuggets épületét. Sokkolódva figyeltem, ahogy az autó elhajt miután kiszállok belőle. Magamra maradtam, teljesen egyedül. Lassú, megfontolt léptekkel közelítettem meg a szállodát, s belül azon imádkoztam, hogy innen simán menjem már minden. Lecsukatni egy drogbárót hatalmas feladat, na most ugyan ez egy maffia főnökkel... talán rossz döntés volt. Tök mindegy, innen már nincs vissza út.
- Jó napot, Lisa Fosters néven foglaltam szobát - hadartam oda se pillantva a recepciós arcára, s csak a pult szélét markolásztam, ahogy folyamatosan magam körül próbáltam felmérni a terepet. A tenyerem izzadt, a levegővételem szapora lett, s minden hang eltompult a fejemben.
- Huszonharmadik emelet, 389-as ajtó - nyújtotta át a kártyát a hölgy, majd köszönés nélkül elviharzottam. A liftben egy idős úr kezelte a gombokat, s amint beléptem a masinába már is kérdezte melyik emeletre vihet. Elmotyogtam amit a pultban álló hölgy mondott, s remegő térdekkel vártam a megérkezésemet. Teljesen lefagyott az agyam, nem tudtam két ésszerű gondolatot össze rakni, bántam már, hogy bele mentem ebbe az egészbe, bántam, hogy alá írtam azt a nyavalyás szerződést. Bajba sodrok mindenkit, és eljátszom a saját esélyeimet.
- Hölgyem - szólít meg a úr, mire rá szentelem minden figyelmem. - Megérkeztünk!
- Ó, köszönöm - szinte már kiestem a liftből, de különösebben nem zavart. A tekintetemet ide oda cikáztatva a fehér ajtót között, próbáltam megtalálni a kártyámon szereplő számot.
- 386...387...388...389! - mély levegőt vettem, a kártyát becsúsztattam a résbe, s a piros lámpa hírtelenjébe váltott zöldre. Lenyomtam a kilincset, majd kitártam az ajtót, a szoba kemény sötétsége fogadott.
- Hahó ... - szólaltam fel, de az ég világon senki nem méltatott válaszra. Félve tapogattam ki a villanykapcsolót, s ahogy fényhez jutottam, az ajtót óvatosan hajtottam be magam mögött.
- Van itt valaki ? - kérdeztem, de semmi. Végig jártam a nappalit, majd a hálószobát is, de a sötétségen és csöndön kívül semmi más nem fogadott.
Idegesen foglaltam helyet a puha karosszékben, s vártam, hisz mást nagyon nem tudtam tenni. Minden teljesen reménytelennek tűnt, mióta elhagytam az őrsöt. Harry azt mondta az első találkozásunknál fogja oda adni a mobilomat amin csak ő tud hívni, és fordítva, meg a bankkártyát amit még most is feleslegesnek tartok. De azt nem tudom, hogyan fog elérni ha a mobilt csak akkor adja oda. Ez értelmetlen, és reménytelen egyben.
- Elisabeth - szólalt föl egy rekedt hang, ami vissza zökkentet a bambulásomból a fotelban. Az ajtó nyílt, a úr pedig bátortalanul lépett be rajta. Hirtelen azt se tudtam, hogy most én parázok jobban vagy ő.
- Igen, én vagyok - bátortalanul fel álltam, majd mint egy szobor csak vártam.
- Mr.Gordon Brown vagyok - nyújtotta a kezét, de elég messze volt még tőlem ahhoz, hogy egyáltalán kezet foghassunk. Elé siettem, majd illedelmesen megráztam a felém nyújtott kezet.
Az ősz hajú férfi arcát ráncok sokasága borította, míg szemei előtt egy fekete lencsés napszemüveg pihent. Élre vasalt égkék ingje, össze simult a rajta nyugvó barna kopott zakóval, ami pont olyan idős, és fáradt lehetett mint Gordon. Egyik kezét amit épp én szorongattam egy csillogó pecsét gyűrű díszítette, míg a másikban egy fehér pálca szerűséget szorongatott. A nadrágja a zakó párja volt, így csak ugyan azokkal a jelzőkkel tudnám illetni, míg a cipője sötétbarna bőr volt.
- Remélem nem ijesztettem meg - mosolygott rám kedvesen, s már is az ajtó felé fordult. - Jön kedvesem ? - azonnal utána lendültem, s próbáltam a szapora légzésemet normalizálni.
- Ki maga ? - nyögtem ki, mire Gordon száját egy rekedt netevés hagyta el.
- Hát ez egy hosszú történet lenne, de csak annyit mondok, hogy én leszek az ön szárnysegédje - a karját nyújtotta felém, ezzel jelezve a szándékait : karoljak belé.
- Csak egy kis ideig kell, ne aggódjon ... szimplán nem akarom kinyitni ezt a vackot - rázta meg a kezében pihenő botot. Percek kellettek míg felfogom, vagy is inkább feldolgozom az egészet. A sötét szemüveg, a fehér bot, és a semmibe meredés ... Gordon vak volt.
- Ön ... - próbáltam illedelmesen rákérdezni, de nem volt megfelelő szavam rá, míg a lifttel lefelé mentünk.
- Igen kedvesem, látássérült vagyok - semmi keserűség, vagy megvetés nem volt a hangjában. Úgy mondta mintha ez egy alap dolog lett volna, mint például az, hogy a hajam barna, vagy a pólóm rózsaszín.
- És, hogy kerül ide ?
- Mondtam már, én fogok magának segíteni, és a cápák szerint, ha egy ilyen emberrel látják, kevesebb az esélye, hogy lepuffantják - mosolygott -, jöjjön - céltudatosan sétált, míg én próbáltam az embereket kikerülni, vagy épp nem fellökni.
- Tud vezetni ? - kérdezte miközben megállt a szálloda előtti bevásárló utca kellős közepén. Fel se tűnt, hogy a lehető leggyorsabban hagytuk el a Golden Nuggetset, miközben én próbáltam felfogni a lehető legtöbb információt. Azt hiszem kell majd egy jegyzet füzet, ahová mindent szó szerint letudok írni, a legbiztosabb infók miatt.
- Igen, azt hiszem tudok - nyögtem bátortalanul, majd tovább battyogtam az idős férfi mellett. Egy kis idő után ismét megállt, s egy vörös mustang pihent a tekintetem előtt. Szájtátva figyeltem, ahogy Gordon előhalássza belső zsebéből a kocsi kulcsot, majd a kezembe nyomja.
- Tessék kedvesem - kitapogatta a kocsi motorháztetejét, megkerülte a vörös csodát, s beült az anyósölésre. Én még továbbra is csak bambán álltam, a kocsi kulcsot bámulva a kezemben. Annyi abszurd, még is filmes  jelent volt, hogy kénytelen voltam engedelmeskedni, s legalább is látszatra megbízni ebben az emberben. Meg kell tudnom kik azok a cápák.
- Gordon, lehetne egy kérdésem ? - a motor mint egy vad oroszlán felbőgött, lábamat pedig többször a gázpedálra nyomtam, ezzel erősebben felszólaltatva a libabőrt okozó hangokat.
- Persze - hátra dőlve, a botját az ölében pihetetve csak előre felé bámult.
- Kik azok a cápák ? - kérdésemmel egy időben kerék nyikorgatva hagytuk el az utcát, s az autót nem kímélve fordultam ki a főútra.
- Idővel mindenkit megismer majd, addig is legyen türelemmel. Most pedig kérem kapcsolja be azt a szerkentyűt... valahol itt kell lennie - végig tapogatta a műszerfalat, majd a két ülés közti tárolót is. Kinyitotta a kesztyűtartót, de még mindig nem úgy nézett ki mint aki megtalálta amit épp keres.
- Tudod segíteni ? - érdeklődtem egy piros lámpánál megállva.
- Azt az izét keresem, tudja kedvesem, ami megmondja, hogy merre kell mennünk - megmosolyogtatott a tudatlansága. Bár érthető, mit tudhat egy majd nem 70 éves bácsika, arról amit mi ma technológiának nevezünk.
- A GPS-re gondol ? Itt van az ablakon - mutattam a tartóra, amiben a kütyü pihent, bár tudtam, hogy ő ebből semmit se láthat.
- Az lesz az - helyeselt. Bekapcsoltam, majd vártam, hogy betöltsön, s miután ez is megtörtént megjelent rajta egy térkép, jelölve raja a mi mozgásunkat, és az úti célunkat.
- Mi ez a hely ? - kérdeztem, de Gordon nem válaszolt. - Mr. Brown, hova megyünk ? - pánikoltam. A 7 órás vezetés nem tűnt kecsegtetőnek, főleg mert azt se tudtam, hova vezet az az út amin épp haladnom kell, vagy, hogy ezek után, hogy fog Harry rám találni. Nem számoltuk bele a tervbe azt, hogy kikerülök Las-Vegasból, mindenki abban a hitben élt, hogy a szállítmány majd ide érkezik be.
- Kérem, nyugodjon meg - halkan beszélt, ezzel csendre intve engem is. - Majd mindent megtud!
- A francba már - a fékre léptem, így Gordon előre zuhant, és a kezével neki ütközött a fekete belsőnek, s szitkozódva rám emelte a tekintetét.
- Nem tudom mi a célja hölgyem, de kérem, tegye azt amit mondok, mert ezzel csak még jobban kockára teszi a saját, és az én életemet is.
- Micsoda? - szemöldök ráncolva kapkodtam a levegőt, s próbáltam értelmet társítani ahhoz amit mond. Nincs össze függés, az agyam errort ír, és minden fogaskerék megállt a mozgásban.
- Hajtson már, az isteni! - förmedt rám, mire összerezzentem és remegve a gázra léptem.
Hosszú 7 óra vezetés áll előttem, a fejembe csupa kérdéssel, és kirakhatatlan puzzle darabokkal, egy idegbeteg sérülttel a jobb oldalamon.  Hívjátok karmának, de az égiek nem akarnak segíteni nekem, és én egyedül bolha vagyok az özönvíz ellen. És ezt a helyzetet egy olyan mondással, vagy idézettel tudom jellemezni, amit nem is oly rég olvastam valahol, és ami most az életemre zuhanva jelképez mindent, vagy legalább is a jelen pillanatot, miszerint: " vak vezet, világtalant".

***

MINDENKI A HÉT HERCEGNŐJE AKI VALAHA IS KOMMENTELT NEKEM!
 ♥ KÖSZÖNÖM ♥

15 megjegyzés:

  1. Imádlak<33
    Hát akkor ezek szerint mindenki a hét hercegnője:)
    Hát igen vak vezet világtalant.
    Vagy inkább pszihopata vezet Júliát.
    Nagy volt amikor a pasas rákiabált hogy vezessen már.
    Siess a kövivel!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Fanni,
      nagyon örülök, hogy tetszik :) És nagyon köszönöm, hogy kommenteltél :)
      Pszichopata, vagy csak egy sérült öreg bácsika ;)

      Ty

      Törlés
  2. Mondhatnám, hogy kegyetlen nőszemély vagy mert itt hagyod abba, de minden résznél ilyen érzés van bennem. Vége van a résznek és egy óriási űr tátong bennem egy hétig...
    Pussz: Lili

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lili,
      tudod, mindig kell egy kis szálszakadás, hogy ne unjátok halálra magatokat :)
      De remélem ez pozítív űr, és nem negatív ♥
      Ty

      Törlés
  3. Ahj.... újabb csodás rész nagyon tetszik bár kicsit furi volt amikor az aranyos és kedves Gordon ordított:D.
    Alig bírom ki ezt az egy hetet mert annyira izgi remélem Harry majd megtalálja List és majd tényleg elutaznak együtt Kubába vagy hova:D.
    imádtam gyorsan kövit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Oriett,
      Köszönöm, hogy írtál ♥
      Hát Gordon már csak ilyen, hisz öreg is meg minden :)
      Ha poénos akarnék lenni, akkor azt mondanám, hogy én is remélem, hogy együtt lesznek ♥

      Ty

      Törlés
  4. Válaszok
    1. A világ legjobb olvasói ♥♥♥

      Törlés
  5. Szia!
    Szerintem ez most egy gyengébb rész lett mint azt megszoktuk de még mindig csodás!! Nem szeretném ,hogy feladd mert nagyon jó író vagy!! A Sold egy fantasztikus történet és remélem folytatod mert mindenki szereti az írásaid!! Így tovább!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Veronika,
      nagyon jól esnek a szavaid, és köszönöm, hogy leírtad, azt is, hogy ez most egy gyengébb rész. Én is érzem, de remélem, hogy most már össze tudom szedni magam, és végre bedobni a történetet a mély vízbe :)

      Ty

      Törlés
  6. Igaz már akkor elolvastam a részt, amikor kikerült, de eddig nem tudtam mit írjak, mondjuk még most sem tudok csak annyit mondani, hogy imádlak..imádom, ahogy írsz..imádom, hogy annyira jól át tudod adni az érzelmeket.. ez hihetetlen *o* csak egy tanács: ne add fel az írást, mert még egy nagyon nagy valaki lehet belőled!!! Csak így tovább :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Klaudia,
      Nagyon aranyos, és nagyon nagyon jól esik, hogy ezt gondolod, és hogy le ír írod nekem ♥
      Én is imádlak azért mert írtál, imádlak mert szakítasz rám időt, és imádlak mert olvasod a blogot ♥

      Ty

      Törlés
  7. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  8. Isteneeeem😍Deimádlak.A kezdetek óta olvastam a blogot,aztán egyszer csak elvesztettem,az után pedig nem volt időm.Most 3nap alatt behoztam a lemaradásom.El sem hiszed milyen önelégült vigyorom lett a kétségbeesett után,mikor elolvastam.Kétségbeestem mert rájöttem nincs még több.Elégedett voltam mert rájöttem vasárnap volt tegnap.
    Miközben olvastam a részeket rájöttem miért kerestem ezt.Azért mert ez más,mert izgalmas és még is szerelmes.Csak így tovább drága.
    Puszi:Yvi❤️

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Little Girl,
      Tudod, ezért jó csinálni.
      Mert ti itt vagytok, és még akkor is tartjátok bennem a lelket, ha legszívesebben kifutnék a világból.
      Nekem ti vagytok a II. családom, és soha jobbat nem kívánhatnék ♥
      Nagyon köszönöm, hogy olvasod, és remélem, most már csak önelégült vigyor lesz ;)

      Ty

      Törlés