Epilógus

Music

Mintha a halálból tértem volna vissza Harry csak bámult rám. Bár lehet, hogy ez neki pontosan ilyen érzés volt, hisz amíg a taxiban ültünk elmesélte, hogy ott volt a helyszínelésen mikor azt a vak embert lőtte le apám. Már nem is emlékszem a nevére csak, hogy vele kellett volna eljutnom valahova és, hogy apámtól kértem segítséget. Az egész olyan volt mint egy macska-egér játék, csak én túl kevésszer voltam a macska. A nagyobb, az erősebb, és a bátrabb.

- Azt mondták meghaltam ? - kérdeztem döbbenten, bár Mercédes is erről kotyogott még múltkor.

- A véred ott volt a helyszínen - olyan hangsúllyal ejtette ki a szavakat, mintha nekem ezt teljes mértékben tudnom kellett volna, és itt és most magyarázatot kéne rá adnom.

- A térdem megsérült mikor felszálltam a helikopterre, de más bajom nem igazán lett - a mutatóujjamat végig húztam a nadrággal fedett hegen, ami a mai napig is ott pihent a lábamon. 

- De azért jól vagy ? - kérdezte, majd az arcomra simította az ujjait.

- Most már - két szó elég volt ahhoz, hogy mind ketten tudjuk mi a jó nekünk. Az, hogy bármi is történt a múltban, nekünk most itt a helyünk, egymás mellett.

Apró csókot nyomtam a szájára, majd az ablakon keresztül kémleltem az utcát, hogy rájöjjek merre járunk, de csak arra lettem figyelmes, hogy szinte már órák óta kocsikázunk.

- Hova megyünk ?

- Az legyen meglepetés!

***

Még két óra múlva, megpillantottuk a tenger morajló felszínét. Hullámok csapdosták a magasabbra nyúló sziklákat, míg a partra csak kinyúltak egymást követően. A hajókikötő részhez mentünk, ahol ha akartam se tudtam volna, nem kiszúrni a hatalmas fehér Golden Shadowt. Harryre vezettem a tekintetem, de ő csak békésen nyomkodta a telefonját, majd észrevéve, hogy bámulom, egy édes mosoly kíséretében rám pillantott.

- Hmm ? - csillantak fel a szemei, majd ahogy grimaszolva az ablak felé biccentettem, kinézet ő is, majd elnevette magát. - Bízz bennem! - nyomott egy csókot az ajkaimra, s pillanatokon belül az autó is megállt. Kiszálltunk, és kifizettük a nem épp kis összeget össze furikázott árat, majd egymás kezét fogva tettük meg az utat a hajó felé. Igazából én csak örültem, hogy erősen markolja a kezem, hisz ha ő nem húzna maga után, akkor tuti soha többet nem lépnék fel erre a hajóra. Igazából azt se értem, ő miért megy fel, de úgy érzem meg kell bíznom benne... és kételkedni semmi okom nincs.

- Hé, Styles - kiáltott felénk valaki, majd nyikorgást dörömbölés követett, és láttuk ahogy valaki szalad le a hajókifutóján. Barna kócos haj, kicsit teltebb test, mint mikor még utoljára láttam, és biztosra venném, hogy izmok mindenhol. Az enyhén kirajzolódó szakállról, ne is beszéljünk.

- Liam! - hitetlenkedtem. - Liam! - ujjongtam. A lendületénél fogva a nyakába ugrottam, és ölelésbe vontam.

- Elisabeth - nevetett fel, és vissza ölelt.

- Na jó, azért ne vigyétek túlzásba, hisz majdnem megölt - Harry kijelentésére kínosan felnevettünk, miközben elváltunk egymástól.

- De még is hogyan ? Hogy kerültök ide ? - kérdeztem egyszer a zöld szempárba majd a barnába bámulva.

- Az egy hosszú történet - kacsintott Liam, majd beljebb invitált minket.

A hajón nem állt meg az élet, és az emberek akikbe útközben belebotlottunk, csupa kedves szavakkal köszöntöttek, mint a kapitány feletessének barátnőjét. Mosolyom jelent volt az arcomon, de akkor is egy hatalmas űr tátongott a fejemben. Magyarázatot akartam azonnal.

Miután helyet foglaltunk Liam irodájában, megkínált egy kis itallal, amit Harry csak egy fél mosollyal traktált el... miszerint megérdemlem.

- Szóval - csaptam össze a tenyerem miután elhelyeztem a poharam az üvegasztalon.

- Szóval, tudomásunk szerint valaki használható információt adott ki az angliai rendőrségnek, és drága barátod kapott az alkalmon, és megkeresett engem. Kisebb húzza vonna után rávett, hogy segítsek neki becsalni apámat angliába, és így kézre vittük a tervet. Vagy is apámat az angliai rendőrei - mintha valami Isteni csodát mondana, égbe emelte a kezeit és vékonyított hangon szinte már énekelve mondta - lebilincselve elvezették, és most egy cellában fekszik.

- De te... ?

- Tudom, kicsit morbid, de kiskorom óta terrorizált, és kicsit túl messze ment. Szabadságra küldtük.

Nyitottam volna a számat, hogy felkiáltsak : én mondtam el. De talán túl bátor tett lett volna így elsőre, és nem is akartam, hogy tudják. Ez egy olyan titok lesz, amit a síromig fogok magammal cipelni, és ha valaki rákérdez, csak mosolyogva hunyom le a szemem, és pörgetem végig az események sorozatait. És, hogy miért mosolygok ? Mert a vége szép lett...

- Akkor irány Kuba ? - mosolyodott el Liam, és kisétált az irodából, lepacsizva Harryvel.

- Kuba ? - ráncoltam a homlokom. Harry felállt, magával húzott engem is, egészen a kapitány fülkéig. Ott Liam utasításokat adott le, és az irány egyből a karibi szigetország volt. Harry a hátamnak simult, és karjait a hasam előtt kulcsolta össze.

- Mit mondtam neked anno, még a rendőrségen ?

- Hogy oda megyünk ahol nincs kiadatás ...

- Hogy minden álmom az, hogy a gyerekeink rohangáljanak körülöttünk,  miközben a naplementében iszogatom az italom, veled az ölemben!

A gondolatra egy mélyről jövő sóhaj szökött fel belőlem, és még jobban Harry karjaiba fészkeltem magam. Csókot nyomtam az állára, és egy szeretleket  suttogtam a bőrébe, mire elmosolyodott.

- Én is nagyon szeretlek!