21 február, 2015

A kétsarkon tipegő ocelot bunda - 28.

Helló Drágák ♥

Az első és a legfontosabb, hogy a blog 100(!!) olvasóval rendelkezik!! A csoportban már regéltem a köszönet és hálálkodás mellett, még sok minden másról is... ezért itt csak annyit írnék, hogy : NAGYON KÖSZÖNÖK NEKTEK MINDENT, ÉS HIHETETLEN, HOGY ENNYIEN VAGYUNK ♥
Őszintén szólva egy álmomat valósítottátok meg ♥

Ölelés a tanyáról, ahol óriás epres milkával ünnepeltem ♥



A hét Hercegnője : Berta Krisztina 

" Ne, ne, ne, neee... Ma kezdtem és egész nap olvastam, de most..nincs több..."

***

Harry Styles


Tágra nyílt szemekkel vizslattam a vérvörös arcú apámat, akinek a szemei is villámot szórtak. Soha nem láttam még ennyire kiborulva, és ez egy kis részemet megrémisztette. Megnyugvásomat még a mellettem ziháló lány se segítette, így még jobban fortyogott bennem az a bizonyos vulkán, kitörésre készen. Mind a ketten szaporán vettük a levegőt, s tudtam, hogy igaza van. Bár a pofon, és a csitri kifejezés kicsit erős volt, még is biztos voltam abban, hogy egy kisebb fennforgást okoztam tegnap este. Hisz az emberek nem azért mennek szerencsejátékozni, hogy verekedést, és rohangáló őröket lássanak, tejszínhabnak a sütemény tetején pedig vérző vezetőket. Ez nem volt egy építő jellegű fejlesztés.
- Neked meg mi a franc bajod van fiam ? - kérdezte hitetlenkedve, s mintha a düh kipárolgott volna a testéből, a csalódottság és a kételkedés váltotta fel.
- Hogy nekem mi bajom van ? Te rontasz rám, csitrized le a barátnőmet, és keversz le nekem egyet ...
- Szerinted az újságírók már nem csámcsognak a fejleményeken a RedRose's körül ? - utáltam beismerni, de túl sokat szenvedtünk azzal, hogy egy tiszta imidzset építsünk föl, az amúgy mocskos üzletünk köré. Apámmal sose volt felelőtlen a viszonyunk, de ha a pénzről vagy a multikról volt szó, akkor mindig félre tettük az apa - fia kapcsolatot, és csak is vezetői társakként tekintetünk egymásra. Neki ez könnyen ment, s egy idő után már nekem is. Amolyan megszoksz vagy megszöksz kapcsolat volt az irodában, és talán az életben is így alakult.
- Hányszor kell neked még elpofáznom, hogy a magánügyeidet az emberek háta mögött végezd, még is mit mondok majd a rendőröknek ha körül akarnak nézni ?
- Ugyan azt amit eddig - horkantam fel, majd feltápászkodtam az ágyról, és kikerülve apámat az asztalom felé indultam.
- Fél óra múlva látni akarlak, ezzel meg csinálj valamit - biccentett Lis felé, mire kitágult tekintettel néztem rá.
- Ezt te se gondoltad komolyan - ordítottam utána, mikor távozott, egy hangos ajtó csapódással maga mögött.
- Az Isten verje meg! - kiáltottam el magam, majd az éppen kezembe kerülő kiscserepes virágot az ajtónak vágtam. Maria és Lis egyszerre rázkódtak meg a zajra, majd az idősebb volt az első aki közelebb merészkedett hozzám, s a következő tárgyat amit kiakartam végezni, kivette a kezemből. Egy képkeret volt, rajta a "mi kis boldog családunk". Az apa aki meghazudtolta a saját fiát, az anya aki ország világgal duggatja magát, és a két gyerek akik menekülőre fogták ahogy tehették.
- Nyugodj meg drágám - csitított Maria, majd egy meleg ölelésbe vonta a testem. Vagy két fejjel lehetett kisebb nálam, így inkább én fedtem be őt, mint fordítva, de akkor is jól esett.
- Tudod milyen, majd meg nyugszik - suttogta bizalmasan, majd egy kis idő után eltávolodott tőlem. - Megyek csinálok egy kis teát neki, hátha észhez tér - szelíd mosoly jelent meg az arcán, mire bólintottam egyet, s hagytam, hogy kisétáljon az ajtón. Sose értettem, hogy lehet még mindig ilyen kedves, és jó indulatú ezzel a görénnyel, még az ilyenek után is.
Sóhajtva fordultam a még mindig az ágyon ülő lányhoz. Ijedt tekintette könnyektől volt terhes, s tudtam, hogy ez most rosszul jött ki. Ajkaimat vonallá préselve lépdeltem az ágyhoz, majd a lendülettől fogva nehezedtem rá, kényszerítve a hátradőlésre. Levegőt nem mert venni, nem hogy megmozdulni alattam, de csak a siralmas férfi ösztöneimre tudtam hallgatni, és arra, hogy most figyelem elterelésre van szükségem, és ebben csak ő tud segíteni.
- Harry - motyog alattam, de figyelmen kívül hagyva préseltem össze a szánkat. Először reagálni se reagált, de tolakodó voltam, s megharaptam az alsó ajkát, ezzel szabad utat nyerve nyelvemnek. Erősen, szinte már faltam az ajkait, miközben egyik kezemmel végig simítottam feszes combján, megmarkolva azt csípőmre helyeztem. Erősen szorította a felkaromat, majd leemelte a lábát rólam, s elhúzódott.
- Mit művelsz ? - kérdezte, válaszul pedig csak a nyakát kezdtem puszilgatni.
- Szükségem van rád - suttogtam bőrébe, majd felpillantottam rá.
- Az apád csitrinek gondol, szerintem most nem az lenne a legjobb megoldás ha összefeküdnénk...
- Miért helyezed te is előtérbe azt amit apám gondol, ha ? - förmedtem rá, majd lemásztam róla.
- Tudod, mert az ő házában vagyunk, és ha eddig nem jutott volna az eszedbe, egy fél hete még a nyomunkban volt a mexikói maffia - az utolsó szóra megremegett a hangja, de tartotta magát.
- Miért nem tudsz egy kicsit szemet hunyni efölött, ezentúl a négy fal közé szorítva fogunk száraz kenyéren és vízen élni, hogy még véletlenül se tudjanak megtalálni minket ? - az apám által okozott dühömet most csaptam ki. - Hogy lehetsz ennyire naiv ? Szerinted nem fognak megtalálni? Ha engem kérdezel, már rég fegyveresek figyelik minden mozdulatunkat, mesterlövészek minden sarkon. Bármikor, bárhol beránthatnak egy autóba, aztán kurvának állítanak, és a hátra levő életedben több faszt fogsz  mint kilincset!
- Ezt gondolod ? Tényleg ez minden amit mondani tudsz ? Gratulálok, ismét alakítottál Styles - lecsúszott a matracról, majd kikerülve engem a bőröndjéhez lépett.
- Nőj fel, azt mondtad tudod mi történik oda kint, de szerintem fogalmad sincs.
- Szóval kurvára kislánynak tartasz, aki semmit sem tudsz a nagyok dolgáról ? - szinte már visítva fordult felém, s az arca teljesen kipirosodott.
- Nem azt mondom...
- De kurvára ezt mondod - lecsapta a táska tetejét, aztán a fürdőbe vonult néhány ruhájának társaságában. Az ajtót hangosan csapta be maga mögött, majd kulcsa zárta azt. Egy ideig kitartóan szólongattam, dörömböltem az ajtón, de keserves próbálkozásom kudarcba fulladt, így tettem amit tennem kellett. Felöltöztem : egy kék farmert viseltem, fehér inggel, és szürkés árnyalatú nyakkendővel. Fekete cipőt húztam, majd felcsatoltam az órámat, a tükörbe ami falomon lógott, még megigazítottam a hajam néhány átfésüléssel az újaim segítségével, majd minden erőmet előszedve áttrappoltam apám irodájába.

Lisa Fosters


Miért futok bele mindig ugyan abba a csapdába. Miért gondolom azt, hogy Harry elég felnőttnek tart maga mellé, hogy én vagyok az aki kell neki? És miért hiszem azt, hogy azzal, hogy mellette vagyok minden rendbe fog jönni? Jelen helyzetben semmi sincs rendben, hisz komplett listát tudnék írni, vagy 100 + 1 pontban, ki - miért - mikor - hol akar minket elkapni, megölni, megverni, eladni.  Ezt nem problémának hívják, hanem előre kitervelt kivégzésnek.
Már egy ideje motoszkál a fejemben egy bizonyos gondolat, hogy mi lehet az első lépés a megoldás irányába, de még elég erőt nem szereztem hozzá. Hisz felhívni az apámat sok év után, nem egy kellemes dolog lesz. De inkább ő, mint Carlos vagy Larkin öljön meg.
Felkapkodtam magamra a farmert, és a lenge blúzt, majd boka csízmámba bújtattam a lábfejem. Hajamat lófarokba fogtam, s óvakodva léptem ki a fehér ajtó mögül. A szobában csend honolt, így könnyű szerrel pakolhattam el, és indulhattam el amerre akartam. Első utam le a lépcsőn vezette, majd ki a hatalmas ajtón. Fojtogató érzések vettek körül odabent, így muszáj volt a friss levegőre menekülnöm, de Harry szavai visszhangot vertek a fejembe, s idegesen kapkodtam össze-vissza a fejem, hogy vajon melyik bokor mögött lapul egy lövészmester. Keresztbe font karokkal indultam el céltalan sétámra, aminek igazából a lényege a fejem kiszellőztetése volt. Az, hogy egy parányit távol tartsam magam Harrytől. Talán még se olyan jó ötlet kettőnknek "összejönni", vagy együtt maradni. Minden jól töltött perc után jön a mardosás, és a sértegetés.
Lépést lépés követett, s a kikövezett úton haladva tanulmányoztam a szépen gondozott virágok sokaságát, a bokrok és fák harmonikus elhelyezését, a sziklakert és annak kis vízesésének nyugalmát. Minden annyira más volt idekint, minden olyan természetes és harmonikus. Bent jelen pillanatban káosz uralkodott, arannyal és antikkal burkolva. Annyira nem Harry, de még is. Olyan kiigazodhatatlan az egész férfi, olyan mintha több személyiséget akarnánk egy testbe besűríteni. Egy önfeledten nevető gyermeket, egy irányítás mániás férfit, egy öntelt arrogáns bunkót, és egy lelkileg elveszett kisfiút. Mind annyira más, de még is mind annyira ő.
Az agyam a déli órák tájékán is kezdett már olyan szinten lefáradni, hogy úgy éreztem itt helyben eltudnék most aludni, pedig még igazán semmit sem csináltam a mai nap folyamán. Sóhajtva huppantam le egy kőpadra, majd egy kicsit ficánkoltam, mert az árnyékban elhelyezkedő felület hideg volt, ezzel kellemetlen érzést keltve hátsó féltekeimre. Ide-oda mocorgásom közben, előhalásztam a zsebembe nyugvó  mobilom és egy rég elfelejtett számot hívtam. Reménykedtem, hogy már rég nem él, és kisípolás után letehetem, de a telefon csöngeni kezdett én pedig előre hajoltam a térdemre támasztott kezemhez, és megtámasztottam a homlokom. A cipőmet tanulmányoztam míg meg nem szólalt egy csodálkozóan csengő hang a vonal másik végén.
- Elisabeth ? - dörmögő hangja az évek alatt se változott meg.
- Szervusz apa - sóhajtottam, majd összeszorítottam a szemem.
- Miért hívtál ? - és elkezdjük.
- Csak kérdezni szerettem volna valamit, a mexikóiakkal kapcsolatban - gyávának tűnhettem a suttogásommal, de igazából cseppet se akartam vele beszélgetni.
- Mit akarsz te tőlük ? - magam előtt láttam a ráncba szökő homlokát, és az összeszűkítet szemeit.
- Itt az a kérdés, ők mit akarnak tőlem.
- Ezt, hogy érted ? - halottam ahogy becsuk valamit, gondolom ajtót, majd helyett foglal egy recsegő fotelbe.
- Mi közöd van neked hozzájuk? - megjött a hangom, bár remegtem akár a nyárfalevél. - És ne hazudj!
- Semmi - vágta rá.
- Apa, elakartak adni, és prostituáltnak beállítani, aztán valami szentséges Carviát kerestek rajtam. Mibe keveredtél ? - bármennyire is tudom, hogy csalódás vagyok számára, aggódtam érte. Már ő sem a régi, és tudom, hogy arra felé már más se.
- Carvia ? - mintha csak egy szitokszó lenne, úgy áradt a hangjából a megvetés.
- Apa mi a franc folyik itt ? - eltört a mécses. Zokogni kezdtem, de számat betapasztottam a támaszkodó kezemmel, és próbáltam inkább fuldoklónak tűnni mint sírónak.
- Azonnal haza kell jönnöd! Nem vagy biztonságban...
- Mert veled abba vagyok ? - keservesen felnevettem, majd hajamba túrtam, és erősen megmarkoltam azt. Könnyeim továbbra is záporként hullottak le a földre, ezzel átáztatva a nadrágomat is.
- Elisabeth, haza kell jönnöd! Hol vagy most ? - kérdezte erőszakosan.
- Egy barátomnál ...
- Milyen barátodnál ? Elisabeth válaszolj!
- Las-Vegasban vagyok - fakadtam ki erőteljesen, majd előre bámultam görnyedten.
- Mit keresel te ott ? Azt hittem Londonban élsz - mintha tényleg aggódna értem. Meddig gyakorolhatta ?
- Harry szülőházához jöttünk, és most itt húzzuk meg magunkat amíg nem találunk ki valamit - mondatom suttogásba halt el, míg pislogás nélkül pásztáztam magam előtt a teret.
- Harry ? - éreztem az élt a hangjában, mintha már most undorodna a név hallatától is.
- Igen apa, ő az aki megmentett!
- Most mennem kell, de még kereslek, és légy láthatatlan - utasított. - Ha hívlak egyeztetünk, hogy mikor tudsz haza jönni - mintha csak egy szállodai szobát foglalnék. Majd megadják a jó időpontot ami nekik is megfelel, hogy fogadni tudjanak. Nevetséges!
- Szuper - gúnyolódtam.
- Nem akarom, hogy olyan helyzetbe kerülj - megnyomta az olyan szócskát, én pedig nem tudtam mire utal ezzel.
- Apa várj... - szóltam, de már késő volt, kinyomta a készüléket. Próbálkoztam a vissza hívásával, de nem volt kapcsolható. Gyorsan letiltotta a számom.
Elraktam a mobilt, majd mind két kezemet megtámasztottam a térdemen, és arcomat a tenyerembe temetve sóhajtottam. Teleszívtam a tüdőmet friss levegővel, majd kicsit benntartottam azt. Kifújva mintha elszállhatna egy gondom is, próbálkoztam.
Ücsörgésemet egy duda szó zavarta meg, vagy is inkább három. Egy hatalmas fehér Mercedes terepjáró gurult be, por felhőt hagyva maga után. Az autó lámpái villogtak kettők, majd leállt a motor. Megfontolt lépésekkel indultam el felé, és legbelül reménykedtem, hogy Niall vagy Zayn legyen az. Vajon mi lehet már velük ?
Talán 20 méterre állhattam az autótól mikor nyílt az ajtó, és egy szőke hajú nő libbent ki belőle. Vékony testét egy hatalmas bunda fedte, míg mini szoknyája aligha takart valamit. Tökéletesen beleillett Las-Vegas fényűzésbe. Talán egy kicsit túlzásba is vitte, mint mondjuk a hajhidrogéneztetést is. Napszemüvege mögül megpillantott majd a kulcsát felém hajította, de gyors reflexeimnek hála eltudtam kapni. Furcsán méregettem, és ő is ezt tette. Én nem tudtam a helyzetet kezelni, ő pedig nem tudott mit kezdeni velem.
- Kérem, hogy parkoljon be Harold autója mellé, és a csomagjaimat az ő szobájába vigye - utasított lekezelően, majd moccanásomat várta, de nem mozdultam egy tapodtat sem.
- Nem hallotta? Talán nem beszéli a nyelvet ? Istenem, hogy ide miért csak bevándorló, semmire kellő embereket tudnak beszerezni, talán ismét elkellene beszélgetnem Thomasal - saját ki s konzultációját nyávogva rendezte le, míg én mindig úgy álltam ott mint egy darab semmire kellő fa.
- Mercedes! - kiáltott valaki az ajtóból mire mindketten oda kaptuk a fejünket. A szőke vigyorogva tipegett a férfi elé, aki szorosan a karjaiba zárta két puszi után.
Szóval Harry ex felesége, Miss. Mercedes Husfburg, egy két sarkon tipegő ocelot bunda, egy rajzfilmből szedett hanggal, és szinte már fehérszőke hajjal. Csodálatos. Szuper. Esnél le a lépcsőn.
Miután lerendezték a bájcsevejt felém néztek, és halkabbra vették a szavukat. Tudom milyen érzés ha kibeszélik az embert a háta mögött, de úgy, hogy közbe belebámulnak a fejedbe... na az egy kicsit, nagyon kellemetlen szituáció.
Meguntam az ácsorgást, és azt, hogy úgy beszélnek rólam, hogy a negyedét ha akarnám se tudnám nem hallani, és kibaszottúl nem vagyok bejárónő. Elhaladva mellettük a kulcsot Miss. Tűsarokhoz dobtam, aki hebegve-habogva pillantgatott elhaladó alakomra, és immár a kezében pihenő fémekre.
Belépésemkor épp Harry viharzott le a lépcsőn, s egy pillanatra megtántorodott mikor meglátott. Bíztam abban, hogy semmi nyoma nincs már annak, hogy a kertben bőgtem, akár egy tehén, sőt annak se mutattam látszatát, hogy mennyire idegesít a mögöttem való koppanások sorozata. Harry megdermedve állt a lépcső utolsó fokán, 3 méterre tőlem. Egymás tekintetébe vesztünk el, mikor a szőke barátunk szinte már belevettette magát Harry karjaiba. Vagy is erőszakosan ölelgetni kezdte, míg Harry vissza nem ölelte. A smaragdzöld tekintet mind végig rajtam volt, így a lány csak fél sikert aratott.
- Mit keresel te itt ? - kérdezte a göndör csodálkozva, és mintha egy másodperce megcsillantak volna a szemei. Nem, ez lehetetlen, hallucinálok, vagy mit tudom én.
- Én is örülök neked Drágám - mosolygott, vagy is inkább vicsorgott az előtte álló férfira. Harry apja mellettem állt, és karba tett kézzel, boldog arckifejezéssel bámulta a fiát, és annak exét, ahogy egymást ölelgetve "turbékolnak" a lépcsőaljban. Ahogy az idősebb Stylest figyeltem, ő is rám tekintet, és amolyan " na látod, ő az aki a fiamnak kell" nézéssel eltiporta az utolsó reményszikrámat is.
- Ne haragudjatok, hogy megzavarom ezt a mesébe illő love sztorit, de Harry beszélnünk kell - kínosnak éreztem az egész helyzetet, és tényleg beszélnem kellett vele. Aztán ezek után, már tényleg biztos voltam a döntésemben.
- Rendben - válaszolt kurtán, majd elindult a nappali felé, így követtem.  Beérve még mindig éreztem a kívánatlan személy jelenlétét, így feszélyezve éreztem magam. Harry türelmetlenül pillantott rám, és így, hogy már szemtől szemben állok vele, belső erőm visszabújt a dobozkájába.
- Ő, izé - kezdtem, de nem találtam a megfelelő szavakat.
- Figyelj, nem tudtam, hogy idejön, sajnálom - szabadkozott, ezzel teljesen keresztbe vágva a számításaimat, és a terveimet. - Ha tudtam volna esküszöm már rég egy szállodai szobában ücsörögne, és nem itt.
- Harry, ez nem az én dolgom. Akkor jön ide amikor akar... én csak... - nyögd már ki végre.
- Kérlek próbálj meg vele egy kicsit elfogadóbb lenni, hidd el össze tudtok barátkozni - tágra nyílt szemekkel pillantottam fel az előttem álló személyre.
- Hogy mivan ? - ráncoltam a homlokom, mintha csak kötelező lenne, s már éreztem a szúró fájdalmat.
- Nem tudom miért van itt, de lehet, hogy tudja Louis miért rabolt el téged... megpróbálom kiszedni belőle a legtöbb infót amit csak lehet. Csak arra kérlek ne készítsd ki - egy csókot nyomott a homlokomra majd elhagyta a szobát. Kamillázva pillantottam utána, szám tátva maradt a mondatától. Mi az, hogy barátkozzak össze vele ? Ez komplett idióta lett ? Valószínű én és Miss. Tökélykirálynő legjobb barátok leszünk, aztán majd együtt teázzunk az apjával aki ki nem állhat engem. És még mindig nem mondtam el neki, hogy vissza kell mennem Spanyolországba.




3 megjegyzés:

  1. Huhaa. Kezdenek bonyolodni a dolgok. Fantasztikus lett ez a rész is, mint mindig.:)

    VálaszTörlés
  2. Nem tudom te mit akarsz tenni az immár száz olvasóddal. Megölni minket, vagy csak szimplán szívrohamot okozni, de tudnod kell, hogy KEGYETLEN VAGY. Egy teljes hét...

    Ui.: imáádtam! <3 :))

    VálaszTörlés