Koppanások az üvegen - 41.

( Beküldte : Anna Tamási )

Harry Styles

Azt mondják meghalt. Azt akarják elhitetni velem, hogy az az ember akit még magamnál is erősebbnek tartottam, most már nem lélegzik, sőt egyáltalán semmit se csinál. Két kemény nyomtalan nap után, kaptunk egy drótot, miszerint egy amerikai autópálya szélén lövéseket adtak le, és két ember helikopterrel távozott. Az egyik egy fiatal lány volt. De nem csak egy embertől származó vért találtak a helyszínen.

Kiröhögtem őket. Szó szerint az arcukba hahotáztam, hisz ha Lisa távozott, sőt ha egyáltalán ő volt az, akkor se biztos, hogy halott.

Lehetséges, hogy a vér a másik emberé, vagy csak egy kis karcolás...

A fejembe ültették a poloskát, azt mondták, biztos, hogy meghalt, és adjak fel minden reményt. Kezdjek új életet, és felejtsem el ezt az egészet. Hisz ők már az elején megmondták, hogy ennek semmi esélye sem lesz. Még mindig nevettem.

Bolondok egytől egyig, vagy én vagyok aki lassan megőrül, a sok ép elméjű között? Lehet az én fejemben borultak el a dolgok, és szép lassan majd leépülök, és egyszer csak arra ébredek majd, hogy a diliházban vagyok lekötözve.

Egyedül botorkáltam ki az őrs, szinte már labirintusnak számító épületéből, majd beültem az autómba, és végre egy mély lélegzethez jutottam. Férfi vagyok, és tartom magam az erős jelképű ember szerepéhez, de eltört valami. Dühös lettem, utáltam magam, mert ilyen helyzetet hoztam létre, és utáltam az életet mert ilyen elé állított. A kormányt szorítottam, s az ujjaim már kezdtek elfehéredni, mire egy erőteljes ordítás hagyta el a torkom. Rángattam a kormánykereket, mintha bármiről is tehetne, vagy hogy ha minél jobban rángatom, annál jobb helyzetbe kerülök. De nem, hogy nem változott semmi, de elkezdhettem aggódni, hogy az autóm is tönkre teszem. Mély levegővételekkel próbáltam nyugtatni magam, és minél jobban csak egy dologra koncentrálni : még életben van.

Keserű szájízzel indítottam be a motort, és hajtottam egy olyan helyre ahol csak igen ritkán fordultam meg az elmúlt években. A város fényeiben úszó utca egyik házának tetőtéré lakásához tartottam, és tövig nyomtam a gázt, hogy mielőbb oda érhessek. Amint leparkoltam az út mellett, már is kipattantam és hosszú léptekkel indultam meg a bérház ajtajához. Beütöttem a hat számjegyű kódot, majd beléptem a hűvös előtérbe. Régi ismerősként üdvözöltek a gyűrött reklám újságok a kartondobozban, sőt a lift monoton zúgása is kellemesen hatot. Az agyam megszűnt funkcionálni, vagy is semmilyen fontosabb dolgot nem azonosított be. A megszokás ami vezetett. Megnyomtam a tetőtér gombját, és hagytam hogy a kabin felfelé vigyen, egészen a célállomást jelző hang megszólalásáig.

Az egy szem réz színű kulcsot remegő kezekkel nyomtam be a zárba, és fordítottam el. Kattanás jelezte a szabad utamat, amivel nem is haboztam tovább, nyomban beléptem. Sötétség, porszag, és néhány szanaszét hagyott üveg, ruha. A menedék, most is jó célt szolgált. A fiatalkori lázadásaimhoz kötődő, és utána vagy még 15 évig búvóhelyként funkcionált garzon lakás, most is ugyan úgy festet.

Bár még is mi változtathatta volna meg? Szinte alig tudta pár ember, hogy ha elvagyok tűnve a világ szeme elől, akkor itt tanyázok.

A hűtőhöz léptem, és reményeimet erősíttettem, hogy még van mit magamba tölteni. Imáim meghallgatásra kerültek,  s azonnal kikaptam a két üveg Vodkát a polcról. Az asztalra pakoltam őket, majd helyett foglaltam a barna bőr kanapén. Cipőmet lerúgtam, és a zakómat is elhajítottam a karfára. Kényelmes ülésbe tornáztam magam, majd a pohárba töltöttem egy kis italt. Többször is átgondoltam, hogy helyes e amit teszek, de nem találtam most jobb módszert, arra hogy felejtsek. Kellett ez, mert nem volt itt ő. Ennyi a magyarázatom a gyerekes viselkedésemre.

A mogyoró barna szemei lebegtek előttem, ahogy lehajtottam az utolsó korty italt is. A puha bőre, ami minden egyes nap csodára méltó barnaságban úszott. Telt, babarózsaszín ajkai, amiket olykor vörös rúzzsal emelt ki. Minden férfi álma, egy olyan nő, mint amilyen ő.

Az angyali külsőhöz, tartozott egy démoni belső. És ő még is így volt tökéletes. Egy olyan lány aki tudta, hogyan csavarjon bárkit is az ujja köré, vagy ha öntudat nélkül csinálta, akkor minden elismerésem. Mert még csak erőfeszítésbe se telt, hogy megbolonduljak minden szaváért. A legboldogabb nővé akartam tenni a világon, a keserves gyermekkora után. Azt akartam, hogy teljesüljenek az álmai, hogy a tenyeremen hordozhassam, és megvédhessem minden elől. Bár tudott magára vigyázni, én még is azt akartam, hogy egy igazi Hercegnő legyen. Az én váramnak az uralkodónője. Tettem olyan dolgokat a múltamba amikre nem vagyok büszke, de mellette új ember akartam lenni, megmutatni, hogy máshogy is lehet.

De az élet ilyen... a múltad akkor is fogja a kezed, ha te már nem akarod, és bárhova mész is követ.

Nem tudom merre vagy Lisa, azt se tudom, hogy mit csinálsz. Élsz e egyáltalán... de remélem most boldog vagy.

Csak bámultam a plafont kezemben a kiürült üveggel, és hallgattam az esőcseppek koppanását az üvegen.

 

Lisa Fosters

A szűk fekete ruhámat igazgattam a taxi hátsó ülésén, miközben a rádióból kiszűrődő halk dallamokat hallgattam. Talán túlságosan is lengére vettem ezt az estét, és jobb ha vissza is fordulok. Már épp előre akartam hajolni, hogy jelezzek a vezetőnek, köszönöm szépen én inkább vissza mennék, de abban a másodpercben az autó egy hatalmasat fékezett, én pedig a lendülettől előre borultam a két ülés közé. Sűrű elnézéseket kérve kászálódtam ki,  majd az összeget a szakállas férfi markába nyomtam. Kimérten végig bámult, majd elgurult előttem, ezzel szabad utat hagyva a klub bejáratáig. Az emberek kívül tömött sorban már kicsit se józanul zsongtak, miközben én hatalmas léptekkel közeledtem feléjük. A kidobó elé állva csak egy mosolyt kellett produkálnom, és már is megkaptam a hitetlenkedő tekinteteket.

- Hogy vagy Joe ? - tudakoltam bájosan, miközben Joel úgy nézett rám, mint aki a mikulást látja.

- Li, te itt ? Hogy hogy ? - szorosan megölelt, majd beljebb tuszkolt, és egy hangos fütyülés kíséretében intett a másik King Kong hasonmásnak. A fickó beállt Joe helyére, és onnan pásztázta az illuminált állapotban hullámzó sort.

- Gondoltam szórakozom egy kicsit - próbáltam a legkevesebb infót kiadni az itt létemről. 1) mert itt a falnak is füle van, és 2) mert nem mese délutánt jöttem tartani.

- Rég láttunk - örvendezett. - A fiúk biztos nem hisznek majd a szemüknek.

És így is lett. Míg beverekedtük magunkat a VIP résznél lévő szobába, a fél pár cipőm majdnem oda veszett. Lehetséges hogy a toló erőtől amit Joe mért rám, de az is lehet, hogy a hatalmas tömegtől akik ma itt össze gyűltek. Még sose láttam itt ennyi embert. Mindig voltak, de ennyien még talán a hely nyitása óta egyszer se.

- Gabe - öleltem meg utolsónak a napbarnított, szőke szörfös srácot. A fiúk közül talán ő az egyetlen aki semmit se változott. Ugyan az a csábos, kisfiú tekintet, tenger kék íriszekkel. Napkiszívott haj, és egészséges bicepszek, amiket öröm fogdosni.

- Te fogytál - hangzott mögülem egy mély hang, amitől 180 fokos fordulatot kellett vennem. A hely tulajdonosa, és egyben apám egyik igen régi barátja állt előttem. Az idő rá is rá nyomta a bélyeget, de még mindig sármos férfi volt. Olyan akiért a 30-40-es nők csak úgy bomlanak.

- Hát, ez rólad nem mondható el - nevettem el magam, majd viszonoztam az ölelést amit felajánlott. A kis pocakos Martin, hahotázva töltött mindenkinek egy kör italt, és az érkezésemre koccintottunk.

A hatodik vagy a hetedik tequila után már azt se számoltam hogy mit adtak a kezembe, csak jól esett lehúzni. Egy idő után kikecmeregtünk a táncparkettre, és egy halomba csődülve táncolni kezdtünk. Mindenki talált magának egy éppen arra riszáló lányt, míg én egyedül lépegettem tovább.  A kezemet az égbe emelve tekertem a csípőm, és most az egyszer oly hosszú idő után újra éreztem a boldogság egy parányi szikráját. A szívem hevesen vert, míg a zene végig dübörgött bennem. Két kéz markolt rá a csípőmre, és egy mellkasnak tapadt a hátam. Nem foglalkoztam vele ki lehet az, mert nem igazán érdekelt. Egy dolog volt amit nem akartam abba hagyni, az pedig ez az este volt. Felszabadult voltam, és ez annak a balszerencséje, hogy percek elteltével már valaki szájába matattam. Az agyamat ellepte a köd, így nem volt erőm, se esélyem gondolkozni.

A csók lassú volt, még is heves. Harry jutott eszembe. Ő szokott úgy csókolni, hogy megpróbálja minél tovább húzni, de még is érzed benne azt a telhetetlenséget, ami miatt te sem akarod abba hagyni, mert azt szeretnéd ha csillapíthatnád a türelmetlenségét. Tudtam, hogy nem Harry az, még is jó érzés volt azt hinni, hogy talán az ő telt ajkai, és nyelve ami rám tapadt.

Nedves foltokkal haladt tovább a nyakamra, onnan pedig a csupasz vállamra. Kezei se tétlenkedtek, végig tapogatták az egész testem, és a fenekemnél kicsit több időt töltöttek.

- Lépjünk le - lihegte, mire én csak kézen ragadtam, és kivonszoltam a helyről. Fogtunk egy taxit, és ő bediktálta a címét. A kocsi hátsó tere izzott tülök, és volt egy olyan érzésem, hogy a sofőr alig várja hogy megszabaduljon tőlünk. Nem tartott 10 percbe és mi már meg is érkeztünk. Az ujjainkat össze fűzve rohantunk át a bérház folyosóján, majd a kulcsait remegő kézzel helyezte bele a zárba. Ahogy beestünk, semmit nem óhajtottam szemügyre venni, csak minél előbb az ágyba akartam lenni, és ezt a tudtára is adtam. A felsőjét a lehető leggyorsabban tüntettem el róla, és a nadrágjával is ez volt a célom. A ruhámat egy rántással távolítottuk el, míg a cipőimet már a nappali közepénél elhagyhattam. Sietős volt, és vad. Én a frusztrációmat, és a félelmemet adtam ki magamból. Hogy ő miért volt ennyire kétségbeesetten gyors, arról fogalmam sincs, de amint elmerültünk egymásba, már nem is gondolkoztam. Nem érdekelt semmi, csak az hogy átéljem azt az eufórikus érzést, miközben az agyam egy mély zöld szempárról hallucinál, és szobát az elfojtott nyögéseink, és a kinti eső koppanásai az üvegen, ami betölti.