16 január, 2015

Kaszinói délibáb - 24.

Hey-Ho Guys,

Köszönöm szépen a 91. olvasót ♥ Nem lehetek elég hálás ♥ Csoportba még mindig várlak titeket ♥

Ölelés a tanyáról ♥

A hét Hercegnője : Amadna Morgan

Szia:)
Egyszerűen csodálatos, ahogy írsz. Lenyűgöző:')
Az egyik kedvenc blogom, és egyben egyik kedvenc írom vagy.<3 
Nem tudom, hogy hogyan hozod össze ezt, de káprázatos. 
Amióta olvasom a blogodat jobb a fogalmazósom is, kevesebbet ismétlem a szavakat, sőt olyan szavakat is használok már amiket régebben nem. Anyukám is észre vette és ennek örül:)
Úgyhogy köszönöm, hogy írod ezt a csodálatos blogot/történetet.:* 
Sok blogot olvasok, de kevés fog meg. Lehet az a baj, hogy túl sablonos vagy éppen olyan, mintha írnék egy levelet facebookon az egyik barátnőmnek, de a tiéd más. 
Valami egyszerűt akartál, izgalommal telit és neked ez sikerült. Csodállak ezért téged! Egy példa képem vagy<3 
Még egyszer köszönöm, hogy írod ezt a blogot, ami valami eszméletlen és csodálatos.:)<3 
Hamar hozd a következő részt:)

*****


Átlagos éjszakának néztem elébe, már harmadjára amióta haza érkeztem. Apám megkért, hogy vegyem újra vissza a posztom, mivel így több időt tud tölteni az irodájában, és üzletek százait képes megkötni, ezzel visszahozva vagyona háromnegyedét. Vörös inget vettem fel - szabadon hagytam a felső 3 gombját -, fekete farmernadrággal, és a szokásos szintén fekete csizmámat kaptam magamra. Felül még egy fekete zakót is viseltem, de az csak lazán lógott rajtam. Hajamat copfba fogtam - lehet Marianak igaza van, és le kellene már vágatnom. Balkezemre felcsatoltam az órám, pénztárcámat a farzsebembe csúsztattam, s végül a kocsi kulcsot is magamhoz vettem.
- Majd reggel jövök - köszöntem be a személyzeti konyhára, ahol a késői idő ellenére is elég sokan tartózkodtak.
- Jólvan Drágám - csókolt arcon Maria, majd egy műanyagdobozt nyomott a kezembe. Furcsán méricskéltem a váratlan ajándékot, de hamar választ is kaptam. - Egy kis sütemény.
- Azt hittem, tegnap már az összeset elpusztítottam - mosolyodtam el, mire egy hangos csörömpölés csapott meg minket. Mind a ketten a hang irányába fordultunk, majd megpillantottuk Maria unokáját, Stefanit.
Maria mesélte, hogy a lány "nyaralni" jött Las Vegasba, de a szülei csak úgy engedték el, ha a nagymamához jön. Így kapott egy elég jól fizető állást, és ingyen szállást is. Apám csupa jó indulat, és kedvesség. Bár Maria már családtag, szóval bármit csinálhatna.
Stef még csak 19 éves, esetlen kis tinédzser, de még is van amikor kész nőként viselkedik. Jól dolgozik, és oda figyel.
- Már is feltakarítom - habogott, majd elsuhant mellettem.
- Na menj, mert ha itt maradsz csak törni, zúzni fog, a kis szerencsétlen - terelt ki Maria, mire a homlokomat ráncoltam.
- Csak azt ne mond, hogy ...
- Harry, fiatal még.
- Bassza meg! - nevetnem kellett volna a helyzeten, de valamiért akkor se tartottam helyes dolognak, hogy egy kislány "szerelmes" belém, vagy nevezzük annak aminek akarjuk.


A szokásos köröket róttam a RedRoses vörös padlószőnyegén lépkedve, míg körülöttem pezsgett az élet. Emberek tömegei vettek körül, hol a rulett asztaloknál ülve, hol pedig a BlackJack-es játszmáknál lebzselve. A gépek csörgése, zenélése, és a mennyezeti hangszórókból szóló zene betöltötte a teret. Az emberek pénz kötegeket vittek, és hagytak itt. Nyugodt estének néztem elébe.
- Harry ? - szólított meg egy ismeretlen hang.
- Igen ? - fordultam meg, mire egy kalapos férfival találtam magam szemben.
- Már nem is emlékszem mikor láttalak itt utoljára. Hogy - hogy vissza tértél a nagypénzek világába?
- Thomas - illedelmesen kezet ráztunk, majd a fejemmel a pult felé biccentettem. Két whiskyt kértünk ki.
- Hát tudod, ez az életem - húztam keserű mosolyra a szám.
- Apád biztos büszke rád, hogy milyen szépen viszed a helyet - nézett körbe, miközben háttal ült a pultnak.
- Csak három napja csöppentem vissza, de azt hiszem jobban teszem, ha hosszú távra tervezek - úgy sincs miért harcolnom már.
- És mi a helyzet a nők terén Styles ? - kérdezte egy hatalmas mosollyal az arcán. - Las Vegason kívül már biztos van jelzője a nevednek - hangosan felnevettem.
- Te bolond vagy!
- Ugyan, nézz csak körbe, mindenki rajtad legelteti a szemét... ott mondjuk a pink ruhás szőke. Azok a mellek - ábrándozott Thom, miközben én jókat nevettem magamban.
- Nem tűnt fel - rántottam vállat, mire összehúzott szemekkel méricskélt.
- Most azért mert meleg lettél, vagy mert van valaki aki elcsavart a fejed - a mosolya ott bujkált az idősödő ráncai között.
- Azt hiszem az utóbbi - sóhajtottam.
- Szedd össze magad haver - csapott vállon, amolyan biztatáskép.
A hűs italom kortyolgatásában, egy öltönyös alkalmazottunk zavart meg.
- Uram, elnézést amiért zavarom, de Floyd van köztünk.
Másodperc tört része alatt ment fel bennem a pumpa, majd nyugodt, nem figyelemfelkeltő léptekkel közelítettem meg az asztalt. Ott ült, barna olcsó öltönyben, és egy keskeny peremű kalapban. Hamisítvány órájáról csillantak vissza a fények, és a cigaretta ismét a szájában pihent. Nagyon benne volt a kártyában, így azt se vette észre, hogy mellé értem. Közel hajoltam hozzá, majd halkan kezdtem el beszélni, hogy a többi vendéget ne zavarjam meg.
- Rég találkoztunk - ledermedt. - Most pedig állj föl, és indulj meg előttem, nyugodt tempóban.
- Hölgyeim, uraim - bólintott egyet elköszönésképp, majd utasításomnak megfelelően elindult. Átvágtunk a termen, majd egy kihaltabb részen, mint egy fürge patkány, elslisszolt előlem, és futásnak eredt. Kapcsoltam, s utána eredtem. Két biztonsági őrünk is futásnak indult, s üldöztük a vendégek, az asztalok, s a gépek között. Nem jutott messzire, de akkor is pánikot keltettünk.
Egy sorral előtte jártam, így éreztem már a sikert az ereimben. A tenyerem viszketet, s a vér a fülemben dobogott. Floyd folyamatosan maga mögé pillantgatott, így észre se vette, hogy egyenesen nekem rohan.
- Mit gondolsz még is hova mész ? - szűrtem a fogaim között.
- Azt hittem már rég megdöglöttél, vagy valahol Afrikában osztogatod a pénzed - morgott.
- Mindenhol ott vagyok, ahol a patkányok felbukkannak - farkasszemet néztünk, majd egy szempillantás alatt történt minden. Floyd a balkezét felemelve, egy ütést mért az orromra, amitől egy kicsit kitértem az egyensúlyomból, de még időben kiléptem oldalra, ezzel megakadályozva a borulásomat.
- Az egyetlen patkány, aki itt van, az csak is te lehetsz Styles. Na mivan ? - nevetett fel keserűen. - Hol van most az apád, hogy megvédjen ? Ha ? Hívjam apucit ? - a körénk gyűlt emberek felé gesztikulált, így szabadon állhattam fel, és üthettem le neki egyet. Sikerült akkorát adnom neki amitől hátra tántorodott. Egy újabb lépés következtében, gyomorszájon vágtam, s a vállánál fogva a földre kényszerítettem. Bal kezemmel erősen tartottam a térdelő helyzetében, míg jobbommal letöröltem a vért az orrom alól.
- Harry ? - szólalt meg egy lágy, ijedt hang, a szörnyülködő csöndben. Felemeltem a fejem, s a tömeg egyszerre nyílt meg, ezzel rálátást adva, egy lányra.
Az állam a padlót súrolta, a szemöldököm pedig a mennyezetet csapkodta. Mintha egy elveszett ember lennék a sivatagban, aki egy oázist lát, pálmafákkal. Délibáb.
Barna haja tökéletes loknikban hullott a vállára, és melleire. Vörös csipke ruhát viselt, ami éppen, hogy csak combközépig ért, rajta egy barna szőrme bundával. Enyhe smink emelte ki csodálatos arcát, s csábítóan duzzadt ajkait vörös rúzzsal fedte be. Fülében becses gyémánt csillogott, míg hosszú lábait fekete tűsarkúval tette még hosszabbá.
- Lisa ? - kételkedtem saját magamban. Biztos, hogy csak összekeverem valakivel, vagy csak képzelgek. Képtelenség, hogy amilyen lelki állapotban volt legutóbb, mostanra így nézzen ki. Csodálatos, ámulatba ejtő, és minden férfi fantáziáját felkeltő.
- Mi a fenét művelsz ? - kérdezte nagyokat pislogva.
- Vigyétek a raktárba- utasítottam az őröket. - S jól kötözzétek meg - súgtam oda az egyiknek.
Lis mellé léptem, majd kézen fogva húzni kezdtem.
- Emberek minden rendben, további szerencsés estét mindenkinek, és ne pánikolajnak, nem történt semmi! - hadartam el távozásom közben.

Az irodámba siettem, a mögöttem húzott lánnyal, aki a cipőjének hála, csak egyre jobban szidott, a rohamos tempó miatt.
- Harry állj már meg! Kérlek - beértünk a helyiségbe, s magunk mögött kulcsra fordítottam a hatalmas ajtót.
- Mit keresel itt ? Sőt, hogy nézel ki ? És honnan tudtad, hogy itt vagyok ? - kérdésekkel bombáztam, míg az italos vitrinemhez sétáltam, s a jégtartóból kivettem pár jeget, ami egy zsebkendőbe csavartam, s az orromhoz emeltem.
- Szia neked is - mormogott halkan.
- Azt hiszem, nagyon elcsépelt lenne a szitu, ha a nyakadba borulva köszöntenélek
- Kereshettél volna - vágott vissza.
- Ha jól emlékszem kerestelek, te voltál aki közölte, hogy hagyjam békén. Hát így is tettem.
- Biztos nem esett nehezedre - mintha könnyes lenne a szeme.
- Lisa mit keresel itt ?
- Tudod... igazából, nem is tudom mit gondoltam. Talán, hogy ez kettőnk között más. Tudom, hogy elcsesztem...
- Nem teheted ezt meg Elisabeth. Nem tűnhetsz el 4 napra, s közben közöld velem, hogy hagyjalak békén.
- Tudom, sajnálom.
- A pokol játszóháznak tűnik, emellett a pár nap mellet. Tudod te, hogy mennyire szarul érzem magam? - kérdeztem cinikusan. - Különben is, mi a fene lett veled Londonban?
- Lehetne, hogy ezt ne itt beszéljük meg ? - lesütötte a tekintetét, és a szőrmét szorosabban húzta össze magán.
- Nem, én most vagyok erre kíváncsi! - egy halk sóhaj szökött ki vörös ajkai közül, majd beszélni kezdett :
- Kira bemagyarázta nekem, hogy te biztos egy hajóban evezel Carlossal, és ezt azzal erősítette, hogy szinte semmit se tudok rólad. Megijedtem, kételkedtem saját magamban, és benned is. Nem akartam, hogy igaza legyen, s szenvedtem. Aztán mikor felhívtál, végleg elborult minden. Aznap este, még elmentünk ittunk, mint az hülye tini lányok...
- Nem tudok belekötni - szemei csak úgy cikáztak rajtam. Legszívesebben letámadtam volna, minden centijét csak csókokkal borítanám, de az agyam egy kis zugában ott pihen a csalódottság, és a düh. Emiatt nem tudok, egyből megbocsájtani.
- Sajnálom, oké?
- Rendben.
- Megbocsájtasz ? - kérdezte meglepődötten.
- Lisa, az életemnél is jobban szeretlek, és ez nem változik meg amiatt, hogy te már nem táplálod irántam ugyan ezeket az érzéseket...
- Nem! - vágott közbe.
- Nem kell kimondanod, tudom - a jeget mérgesen a kukába hajítottam, majd elviharzottam mellette. Vagy is csak szerettem volna. Apró kezét a karomra fonta, ezzel meggátolva abban, hogy elmenjek. Vissza fordultam felé, s csak fázis késéssel jöttem rá, hogy vészesen közel állunk egymáshoz. A levegő nehezebb lett köztünk, ahogy egymás szemébe bámultunk. A barnamocsaras kavalkád, elveszett a viharos zöldrétben. Mind a kettőnk légzése szaporább, és erőteljesebb lett. Mellkasunk össze ért, ahogy beszívtuk az oxigént. Aztán már csókolóztunk is. Nem tudom, hogy ő vagy én adtam -e fel előbb, de nem is számított.
Olyanok voltunk akár egy hurrikán, ami csak jön és megy, de óriási pusztítást hagy maga mögött. Ujjaimat csípőjének puhahúsába mélyesztettem, míg ő a nyakamat átkarolva húzott a lehetetlennél is közelebb magához. A magas sarkújának köszönhetően csak kicsivel voltam nála magasabb. Tolni kezdtem, míg bele nem ütközött, a hatalmas íróasztalomba. Csókunkat meg nem szakítva ültettem az asztalra, és combjai közé furakodva szorítottam magamhoz. Levegő hiányába elváltunk egymástól, s kipirosodott arcát kezdtem fürkészni.
- Remélem nem gondolod komolyan, hogy semmit sem érzek irántad - suttogta levegőért kapkodva.
- Ígérd meg, hogy soha nem mész el, és itt maradsz velem - kérleltem.
- Kira ugyan ezt kérte tőlem azon az estén - izmaim megfeszültek, s karjaimmal szorosabban öleltem magamhoz.
- Akkor...
- Harry itt vagyok. Nem fogok elmenni, mert már nincs hova, és amúgy se látom értelmét, mert minden amire szükségem van itt áll előttem.
- Megijedtem mikor közölted, hogy nem jössz vissza.
- Hülyén viselkedtem, s nem gondolkoztam. De most már itt vagyok.
- És rengeteg mindent kell átbeszélnünk - sóhajtottam.
- Meddig leszel itt ? És egyébként mi ez a hely ?
- Mi ez az öltözék hölgyem ? - vágtam vissza mosolyogva. - És, hogy találtál meg?
- Felhívtalak telefonon, de egy nő vette fel. Először megijedtem, de közölte,, hogy ő csak a takarítónő, s elmondta, hogy hova kell mennem. Aztán mikor megérkeztem látta, hogy nem festek valami csinosan egy gyűrt pólóban, és melegítőnadrágban, kisírt szemekkel. Felöltöztetett, s ide küldött.
- Szeretnélek egyszer én is felöltöztetni... vagy inkább le - temetettem arcomat nyakhajlatába, s egy csókot nyomtam puha bőrére.
- Te jössz.
- Enyém a hely.
- Komolyan? - tolt el magától csodálkozva, ami megmosolyogatott.
- Ja.
- Egy kaszinód van ? - tekintette a kétszeresére tágult.
- Hát igazából három, de ez a kedvencem, és általában itt vagyok.
- Csak viccelsz.
- Nem - ráztam a fejem, majd megcsókoltam.
- S ki volt az a fickó ?
- Jézusom, tényleg - csapott meg a felismerés, majd elléptem Listől, s az ajtó felé siettem.
- Mindjárt jövök Hercegnő, el ne tűnj nekem - az értetlen tekintetű lányt magára hagyva sétáltam át a fal mellett a gépek között, majd egy dupla ajtón mentem be.




3 megjegyzés:

  1. Nem találok rá szavakat!!! PER-FECT!!!

    VálaszTörlés
  2. Komoly?! Hát szülő"anya" kend? Itt kell abbahagyni? Mi a bánatomat csinálok én egy hétig? Csalódtam benned! Amúgy nem. Viccet félre téve imádtam ezt a részt is, mint mindet. Azt hiszem az régebbi részek alatt már elmondtam a véleményem, szóval már tényleg nincs mit mondanom...

    VálaszTörlés