25 december, 2014

"Most kell ezt abba hagyni" - 21.

Kira mint egy türelmes, és lelkes diák, csak csöndben, csillogó szemekkel itta minden szavam, és amit nehezen értett meg, azt apránként kiveséztem neki. Megkönnyebbültem, hogy valakinek elmondhattam ezt a rengeteg mindent, ami a vállamon ült mint egy nagy kő, és nem engedett szabadon szárnyalni. Örültem, hogy van aki megérti, vagy legalább is elfogadja ezt a nagymennyiségű problémát, s nem próbálja meg a szőnyeg alá seperni. Bár Harryvel a mostani percig vannak kételyei, de próbálok minden erőmmel azon lenni, hogy neki is legalább feltűnjön, milyen jó ember is valójában.
- Álljunk csak meg egy percre - emelte fel a kezét, és beletúrt hullámosan leomló hajába. - Azt akarod nekem mondani, hogy ez a Harry, vagy ki... Egy lövöldöző, csempésző, gazdag faszi, aki meg akar téged menteni az élete árán is ?
- Hát nem ilyen szavakkal, de igen, valahogy így - bólogattam, majd lenyeltem az utolsó korty kávémat is.


- Mi a teljes neve ? - kérdezett elhúzott szájjal, kíváncsi tekintettel.
- Ó - tanakodni kezdtem, hogy az agyam legkisebb zugát is átkutatva rájöjjek, mi is a neve.
- Na látod, erről beszélek - sóhajtott.
- Harold Edward Styles - nyögtem be hevesen, majd ajkaimat egy vonallá préselve figyeltem Kira reakcióját.
- Ezen kívül tudsz róla bármi mást is ? - még mindig kételkedett.
- 32 éves; volt egy házassága, de a legjobb barátja megfektette a nőt; több mint 10 éve utazik; és ilyenek - soroltam a dolgokat boldogan, pedig a belsőm elszomorodva gubbasztott egy sötét sarokba, a fejét a falba verve , hogy hogy lehet az, hogy szinte semmit sem tudok róla.
- Lisa, ezt te se gondolod komolyan, de tényleg. Egy olyan fickóról beszélsz, olyan környezetben... Na szóval - köszörülte meg a torkát elgondolkozva. - Ne utálj meg hirtelen, inkább csak gondolkodj el azon, amit mondok - javította ki magát lassan, de még is szájba rágósan. - Nem lehet, hogy a te drágalátos megmentőd, igazából benne van ebben az egész balhéban?
- Hogy mi? - döbbentem le. - Te vagy az őrült, nem én - nevettem el magam kínosan, mire Kira csak bámult rám. Ismertem ezt a nézését, ez a " te is tudod, hogy igazam van" nézés, amit csak akkor vet be, ha tényleg igaza van, de tudom, hogy Harryvel kapcsolatban téved, kizárt dolognak tartanám, hogy Ő lenne a legnagyobb cinkos ebben az egész dologban.
- Egy ész érvett mondj, ami mellette, és nem ellene szól!
- Kira - szóltam rá, de ő folytatta:
- Azt mondtad, bárhova mentek mindig mindenki ismeri.
- Igen.
- Aztán, ott van az a két haverja, az egyik mindenkiről tudd mindent, a másik meg fegyverkereskedő... Neked kicsit se bűzlik a dolog. Istenem Lisa, fegyver - sóhajtott lemondóan. - Ez nem egy kibaszott krimi.
- Ha most azt akarod nekem bemagyarázni... - félbe szakított.
- Nem bemagyarázok, hanem ész érvekre építem a sztorit. Most őszintén, mikor volt neked dolgod fegyverrel?
- 7 évesen.
- Jó de az apád az más tészta, mert ő a maffia feje. Ez is - kezeit a levegőbe dobta, majd értetlenkedve csak levegőért kapkodott. - Soha nem gondoltad azt, hogy a rendőrséghez fordulj ?
- Nem - vágtam rá. - Már születésem óta mondják nekem, hogy a rendőrség legyen az utolsó ahova a megoldásért rohanok.
- Ez hülyeség, te is tudod.
- Kira, ez van. Ebbe nőttem fel, nem változtathatok rajta, ezt mondtam Harrynek is.
- Na tessék, ő mindent tud rólad, de te lófaszt se tudsz róla.
- Majd megismerem.
- Minek jöttél vissza ? - kérdezte nyersen.
- Hogy mivan ?
- Azt kérdeztem, mi a francnak jöttél vissza, ha eddig olyan kibaszottúl elvoltál, és utazgattál, meg költötted annak a hapsinak a pénzét.
- Te normális vagy ?
- Minek jöttél vissza, ha ? - szűrte a fogai között, s a feje egyre vörösebb lett. Szemei csillogtak a könnytől, de nem engedett nekik utat, nem akarta megmutatni, hogy fáj neki. Mindig erősnek akart látszani, még ha nem is volt az.
- Ruhákért, tudod mivel mindenem azon a kibaszott hajón maradt, és nem akarok Harrytől függeni - meglepődött arckifejezését órákig lehetne elemezgetni, de nem volt sok időm, így cselekednem kellett. Kikapva a kezéből a teás csészét, a konyhába indultam, majd mind a két porcelánt belevágtam a fém tartóba, s  vissza trappoltam a helyiségbe ahol a lesokkolódott Kira ült.
- Most pedig kérlek állj fel, és menj el.
- Lisa, figyelj...
- Állj már fel arról a kibaszott kanapéról, és tűnj innen - zokogva visítottam, mire Kira is csak iszkolni tudott. - Egy barát nem ilyen - magyaráztam csalódottan, de Kira vissza se fordulva kilépett az ajtón, bevágva maga mögött azt.

Nyitott bőrönddel az ágyon ücsörögtem, s csak bámultam magam elé. Ismét össze zavarodva, és félve. Kérdések, monológok, ötletek, érvek, és nevetségesen idióta dolgok jutottak az eszembe, de az egyetlen, és örök, ami nem hagy nyugodni : mivan, ha Kirának még is csak igaza van ? Mivan, ha Harry tényleg Carlossal, vagy azzal a hajós fickóval van - Larkin, vagy ki -, mivan ha mind ez csak elterelés, és Vegasban van az igazi csapda. A telefonom hangos zenélése töltötte be a csöndet, de semmi kedvem nem volt felvenni, vagy válaszolni az illetőnek. Pár másodpercig csörgött, majd abba maradt. Újra én és a csönd voltunk.
- A francba is - káromkodtam el magam, mikor a telefonom ismét zenélni kezdett. Felemeltem a készüléket és megláttam rajta a nevet, a problémát, a lehetőséget. "H"
- Igen ? - féltem bele szólni. Féltem, hogy bármelyik percben robban a bonba, és kitálalok mindenről Harrynek.
- Ki akarsz készíteni igaz ? - dühös volt, nagyon dühös. - Miért nem hívtál, és miért nem vetted fel az előbb ?
- Sajnálom - szabadkoztam. - Volt egy kis problémám - nehezen vettem a levegőt, s a sírást csak egy kis időre is, de vissza szorítottam. Tudtam, ha most neki állok érzelmesedni, akkor Harry elkezd aggódni, még nagyobb botrányt pedig nem akartam.
- Milyen probléma ? -a hangja keményen csattant a fülemben, s ha akarta se tudta volna letagadni, hogy belül ordít a dühtől. Nem tudtam, hogy ennyire feltudom húzni csak azzal, ha nem hívom fel.
- Nem lényeges - lehunytam a szemeim, s mély levegőt vettem.
- Nem kérdezem még egyszer ...
- Harry , pakolnék... majd beszélünk - tudom, hogy az utolsó cseppeket engedem abba a bizonyos pohárba, de az egyetlen dolog amire most szükségem volt, az egy kis magány, és még néhány bögre kávé.
- Persze, neked álljon följebb. Tudtommal, nem én voltam az aki nem hívta a másikat, miután leszállt az a francos gép.
- Most komolyan ezen vagy fennakadva ?
- Nem, de látszik, hogy ennyire lehet benned bízni... - mintha egy hatalmas kővel dobtak volna meg. Egy percre lefagytam, s csak a szám görbüléséből lehetet megállapítani, hogy készül kitörni a vulkán. Szaggatottan fújtam ki az eddig bent tartott levegőt, és ordítani akartam, de egy árva hang se jött ki a torkomból. A szám kiszáradt, s legbelül, ott mélyen egy erős fájdalmat éreztem, egyfajta kétségbe esést.
- Köszönöm Harry - szipogtam, majd elemelve a telefont a fülemtől, csak meredtem a képernyőre. Pár másodperc múlva meghallottam a hangját a készülékből, de nem válaszoltam, egyre csak aggódó könyörgése se hatot meg.
- Lisa azonnal válaszolj, vagy különben ... - elég volt.
- Vagy különben mi ? - most kivételesen én voltam az aki úgy fújtatott mint egy bika. - Fegyvert fogsz rám, vagy eladsz te is ? Mit fogsz tenni ? - dühöngtem, sőt legszívesebben behúztam volna neki egyet, ha  nem lett volna több ezer kilométerrel arrébb.
- Lisa, nyugodj meg kérlek, hülyeségeket beszélsz.
- Az egyetlen aki itt faszságokat beszél az te vagy, hazudozol össze-vissza, bolondnak nézel.
- Hallod te saját magad ? - kérdezte gúnyosan, mire csak felnevettem.
- Menj, szólj valamelyik zseninek, hogy lassan megkaparint, nem kell aggódnia.
- Te megkattantál ahogy átlépted azt a kicseszett határt vagy mi a fene van veled ?
- Tudod mit Styles ? - kérdeztem cinikusan. - Most kell ezt abba hagyni - a szám önálló életre kelt, és teljesen mást mondott mint amit kellett volna.
- Mivan ? - értetlenkedett, majd egy hangos káromkodás hagyta el a száját, a háttérben pedig dudaszó hallatszott. Vezet.
- További csodás életet Harry, felejts el - letettem a telefont.
Mély levegőt vettem, majd utat engedtem a feltörekvő tornádónak, ami birtokba vette a testem minden szegletét. Belsőm dühöngött, mindenért Harryt és Kirát hibáztatta. Az egyiket azért mert örök rejtély és útvesztő, a másikat pedig mert ilyen helyzetbe és idegállapotba hozott. Utáltam magam, mindent, és mindenkit. Lábra álltam, a hideg kő csak úgy marta a talpam vékony bőrét. Remegtem akár a nyárfalevél, pedig nem féltem, s még csak nem is fáztam. Az ablakhoz sétáltam, majd kitártam azt, levegőre volt szükségem, úgy éreztem magam, mint aki fuldoklik. Kitártam az ablakot, s a zuhogó eső ellenére se változtattam álláspontomon. A vad szél dühösen csapkodta a barna fakeretet, s cseppet sem érdekelt, ha esetleg betörik az üveg. Az eső durván csapta meg a bőröm, de ez elgyengült a belső fájdalmam mellett. Olyan volt akár a simogatás, amit soha nem kapok már viszont.
Könnyeim oly szaporán hullottak akár csak az eső odakint. Legalább volt valami közös bennünk: mind a ketten dühösek, és hevesek voltunk. Törni, zúzni akartam, de nem volt erőm, fáradtnak és szomorúnak éreztem magam. Mint akit most ütött el a busz, de senki nem jön a segítségére, s ő csak fekszik a földön, s fájdalom már lassan átjárja teste minden részét, de még mindig, senki se még csak a közelébe se megy. Aztán egyszer csak a fájdalom helyét átveszi a bánat, a szomorúság, és az elveszettség érzése. A fájdalom elernyed, és feladja, de minden más csak tovább zsibbasztja a testet. Belülről ordít, jajgat, és sikolt is, de kívülről ezt senki sem hallja, csak Ő. Csak Ő van, és a felemészthetetlen belső fájdalom.
A telefonom hangos zenéje távolinak tűnt, ahogy az eső koppanása elnyomott mindent a fejemben. Abba hagytam az agyalást, a töprengést, a helyes és helytelen közti különbségkeresést. Félre tettem a dühöm, és a bánatom, félre tettem mindent. Szédülni kezdtem, ahogy a lábaim egyre jobban csak zsibbadtak, s a fejem is tonnás súlynak tűnt. Leereszkedtem a földre, hátammal az ágyam szélének dőlve, felhúzott, mezítelen lábakkal. A hajam az arcomba hullott, a testem minden szegletét lúdbőr borította. A bátor eső cseppek így is könnyedén beesetek az ablakon, s némelyikük még engem is elért. Hirtelen éreztem magam elhagyatottnak, s könnyen felejthetőnek.
Rengeteg emlékkép támadta meg a fejem, s a lelkem egyaránt. Képek a szüleimről, a kiskori énemről, és a mostaniról. A lövöldözésekről, a rengeteg pénzről, aminek értéke egyenlő a nullával, de valakinek még is egy emberi életet ér. Minden perc amit Harryvel töltöttem, és minden más amit egyedül. Kifacsarták a maradék életet is belőlem, s csak szemetet, s romokat hagyva maguk után magamra hagytak. Olyan volt mint egy nyári zápor, ami csak pár percig tart, de ezzel olyan káoszt képez amit nehezen lehet helyre rakni.

Még ha sokadszorra is az életemben, de talán most az egyszer volt olyan erős, és olyan fájdalmas a döntés, hogy ha rosszul döntök, akkor talán ketté is roppanok. Nem tudtam mi a helyes, vagy mi a jobb. Nem tudtam különbséget tenni szép és szörnyű között. Szerettem, tiszta szívemből azt az elcseszett férfit, de attól tartottam, hogy talán hiú ábrándokkal áltatom magam, és talán még is Ő lesz a legnagyobb ludas a dologban. Csalódni meg nem akartam - még jobban.
Jobb volt abban a tudatban ücsörögni, hogy Harry egy szent lélek. De közben tudtam, hogy elkell jutnom egyről a kettőre, s ebben kicsit sem segítet a hangos dörömbölés az ajtómon. Ijedten pattantam fel, s megfontolt lépésekkel indultam el a hang irányába.
Azt kizárt dolognak tartottam, hogy Harry lenne. Nincs az az isten, hogy ő fél óra, vagy egy óra alatt ide érjen. Meddig ültem én a földön? Egy percre kipillantottam az ablakon, sötét volt, s a csillagok már fent ragyogtak az égen. Nem lehet.
Bátortalanul nyitottam ki az ajtót, s szívem szerint vissza is csaptam volna, de nem vagyok se bunkó, se gazember.
- Kira - sóhajtottam. - Mit akarsz ?
- Elnézést kérni, leginkább - dörzsölte meg a homlokát, majd rám pillantott. - Te sírtál ?
- Nem, megpucoltam fél kiló hagymát - mind a ketten kínosan felnevettünk.
- Figyelj, én nem akartam rosszat, tényleg. Talán, egy kicsit elkapott a hév ... meg a féltékenység.
- Féltékenység ? Ugyan már Kira, mire lehetsz te féltékeny ?
- A tökéletes barátodra... a tökéletes életedre.
- Hát ez minden csak nem tökéletes - arrébb álltam az ajtóból, így Kira beljebb tudott jönni.
- Tudom, kicsit korai, de mi lenne ha lemennénk egy kicsit iszogatnánk, a régi idők emlékére - kérlelő tekintete lyukat égette belém, s az agyamban újra cikázni kezdettek a lenyugodott gondolatok.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet - csóváltam a fejem,mire csak egy lebiggyesztett ajkat kaptam vissza.
- Kérlek - könyörgött. - Holnap ismét eltűnsz, és kitudja mikor jössz vissza. Csak egy ital.
- Egy - szögeztem le szigorúan, mire Kira mosolya kiszélesedett, s már is a szobám négy fala közé húzott. Nem kérdezte miért csináltam aquaparkot a hálóból, inkább csak becsukta az ablakot, és két törölközött helyezett a tócsára.
*

Egy frissítő zuhany után, már több kedvel készítettem el a hajam, és a sminkem. Nem vittem túlzásba egyiket sem, de a feldagadt szemeim ellen, akkor is tennem kellett valamit. Az öltözékem kiválasztását Kirára bíztam, de ahogy megláttam az ágyra kiterített darabokat, inkább vissza dobáltam volna a szekrénybe.
- Az biztos, hogy én ezeket fel nem veszem - nevetve emeltem fel a felsőt, ami olyan mini volt, hogy hirtelen el is gondolkoztam, mikor vettem én ilyet, hova akartam én ezt felvenni ?
A szörnyű, pokolba illő kedvemet elraktároztam a belsőm legmélyére, és eldöntöttem, hogy ma este kiiszom az összeeset magamból. Az utolsó bántó gondolatig, mindent kitakarítok.
- Kérlek, annyira jól néznél ki benne - csillogó íriszeit rám emelte, és elővette az afféle "kiskutya" szemeket.
- Szakad kint az eső - világítottam rá az egyik érvre, ami az ruhák ellen szólt.
- Már hívtam taxit. Na gyerünk, ne légy nyuszi.
- Istenem - sóhajtottam lemondóan, majd öltözködni kezdtem, s nem tudtam nem Kira arcát bámulni, akinek fültől fülig ért a mosolya.
*

A bőrszéken ültem, és a pultnak támasztottam a hátam. A zene a bensőmben dübörgött, s ha akartam se tudtam volna letagadni, hogy élveztem. Imádtam a zenét, főleg azt ami bejárta az egész testem. S a hatalmas hangfalaknak köszönhetően, ez teljes mértékben lehetséges volt. Kira már a harmadik pohár után felmondta a szolgálatot, és ez velem se volt máskép. Össze-vissza nevetgéltünk, lassan már a saját világunkról sem tudtunk. Lehet, sőt biztos, hogy kicsit túlzásba vittük, de ebben nagy szerepe volt a szőke srácnak, azzal az édes mosollyal a pultban, aki csak úgy ajánlgatta a finomabbnál finomabb, ütősebb koktélokat. Ki ne szeretne egy magazinba illő fiút nézegetni, ahogy az italját keverve, néha meg-meg feszül egy-egy izma.
- Te Lis - bökött oldalba oldal bordám, mire lassan, de még is biztosan rá emeltem a tekintetem,s csak egy elhalt "hm"-t tudtam kinyögni. - Az a pasi téged néz - mutatott egy irányba, de én se pasit, se semmit nem láttam.
- De hát ott nincs is senki - nevettem fel.
- Esküszöm, egy tök jól kinéző fickó volt, talán barna haja volt - Kira elgondolkozva dőlt a pult felületére, majd egy újabb italért intett.
- Talán elég volt ...
- Egy utolsót - mutatta fel egyik úját, majd elmosolyodott. Részegek voltunk, s ezt tagadni se akartuk.
- Igérj meg nekem valamit - karolta át a vállam, majd a pultos fiúra nézett, aki elég feltűnően minket bámult. - Itt a jól kinéző gyerek előtt - a srác egy szégyenlős mosollyal illette Kira beszólását, majd égető tekintetével végig mért. - Nem mész holnap vissza Amerikába!
- De...
- Nincs semmi de - nézett rám komolyan. - Ígérd meg - csuklott egyet. - H-hogy, itt maradsz, és újra legjobb barátok leszünk. Harrynek nincs szüksége rád, és neked sincs rá - talán egy percre elgondolkoztam. Talán ez egy jó döntés, talán ha újra kezdek mindent itt , akkor elfelejthetem végre a lövöldözéseket, Carlost és Larkint is, s talán még Harry-t is könnyedén kiverhetem a fejemből.
- Jó, de csak akkor, ha most táncolunk egyet - kaptam fel a fejem. - Imádom ezt a zenét - ordítottam el magam, majd a barátnőmet magam után húzva bukdácsoltam be a táncparkett kellős közepére.
Felszabadultan, egymásnak simulva ráztuk magunkat, de mind végig éreztem egy égető tekintete magamon. Hiába néztem a pult felé, nem a szőke hajú srác volt, s hiába kapkodtam bármerre is fejem, nem találtam a gazdáját. Talán csak beképzeled.
Egyet tudtam, hogy holnap új élet vár rám, és még ha rosszul is döntök, de az biztos, hogy az életem fenekestül felfog fordulni. Mert én Lisa Fosters vagyok, és eladtak.

-------------------------------------------------------------------

Hát Skacok, itt vagyunk. A két "ünnepi" rész szerintem bőven megtette a hatását, és remélem mindenkit kellőképen sikerült össze zavarnom :) Nagyon várom a kommenteket, és a következő rész határolatlan időn belül jön. A de a CSOPORTBAN, ismétlem a cso-port-ban!! mindenről idő előtt értesültök :) Szóval tessék csatlakozni :)

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Évet Minden Kedves Olvasómnak ♥
I love you guys, so much ♥

Ölelés és imádás  a tanyáról ♥

6 megjegyzés:

  1. Merem allitani, hogy engem kellokepen osszezavartal! Istenem, nagyon remelem, hogy Harry nemsokara felbukkan, de ahogy teged ismerlek itt lesznek meg meglepetesek! Koszonjuk neked ezt a reszt, nagyon varom mar a kovetkezot!:)

    VálaszTörlés
  2. *Lexa sír mert összeroppant a feszültség alatt*
    Neh. Kérlek. Neh. Ahj. Hülyegyerek! Hozd rendbe!

    VálaszTörlés
  3. Szia Toffi! Először is, nagyon-nagyon-nagyon szeretnék neked köszönetet mondani. Pár nappal ezelőtt úgy éreztem, kisiklott az életem, és véget is kell neki vetnem. Még utoljára felmentem a facebookra, hogy elköszönjek a barátnőmtől, és aztán agyő, de az egyik blogos csoportba felfedeztem a blogod. Úgy voltam vele, hogy ,,elkel olvasnom", és láss csodát, megérte. Ha nem írod ezt a fantasztikus blogot, akkor ma nem kelltem volna fel vidáman, és folytattam volna az olvasását. Egyszerűen fantasztikusan írsz, és maga a sztori is nagyon megragadja az embert. Mindig is kerestem azt a blogot, ami más. Ez más. Szerelem, harc, átverések, felismerések. Akár csak az életem, és pontosan ezért tetszik. Elképesztően fogalmazol és szuper a leíró képességed is. Egy hibát találtam, még nem leveleztem veled, de ezt igyekszem majd korrigálni. :) <3
    A másodsorban! Szeretnélek meglepni egy díjjal, így karácsony után, úgymond ,,ajándékkal". Remélem örülni fogsz neki, és majd a facebookon elkezdünk beszélgetni <3 <3 Vigyázz magadra, és folytasd ezt a fantasztikus történetet <3 Pusziii http://stockholmsyndrome1d.blogspot.hu/2014/12/1-dij.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Poppy Fairy, köszönöm, hogy írtál, és hogy ilyen őszinte, és bizalmas vagy felém ♥ Örülnék ha felvennéd velem a kapcsolatott, akár e-mailben, akár facebookon is :) https://www.facebook.com/tiffani.behappy
      A díjat nagyon köszöm, amint lehet töltöm :)♥

      Törlés
  4. Uhh ..
    Oké.
    Nem, nem oké.
    Utállak, utállak, utállak. Mondtam már, hogy utállak?
    Drágám, mi a fasz?
    Jó teljesen sokkolva vagyok. Kész végem. Bassza meg a jó ég. Hogy jutottunk el idáig?
    Az egyik barátnőm ma ajánlotta a blogot, megnyitottam aztán láttam, hogy milyen .. Hmm .. Furcsa volt ez az egész "eladva" stílus, de rávettem magam, hogy elolvassam.
    Kevesebb mint 1 óra alatt olvastam el az egészet. Már az az első rész megfogott. Közben így rám jött, hogy írjak neked és elküldjelek a fenébe, de gondolkoztam, hogy várok még, szóval most mindent egyszerre zúdítok a nyakadba.
    Tetszett, hogy Harry ennyire törődik Lisaval, meg amikor megmentette Louistol. A bevásárlós jelenet a csokikkal, meg a hajpántos dolog is:) Ez az egész amit itt írsz az mind TETSZIK*-* A rajongód lettem, példaképem:) Nem tudom, hogy miért nem akartam elolvasni, de a barátnőm annyira nyaggatott és ezt köszönöm neki, meg neked is, hogy írod:*
    De ha nem jönnek újra össze megkereslek és seggbe rúglak. Nekik együtt kell lenniük. Őket egymásnak teremtették!!!
    Eszméletlen, oltári, eldobom az agyam! Mi a franc volt ez? Mit művelsz velem te?! Én .. Whááá ..
    Van egy új kedvencem.*-*
    Istenem nem tudom elmondani ez mennyire oltári, reggelig kereshetném a szavakat:)
    Basszus, hatalmasat alkottál. Egy egy 10ből ez egy 100000 történet:)) Ez az egész oldal egy perfect, ahogy van.
    Végül .... Várom a következő részt:)
    /Remélem most nem haragszol rám, mert így írtam/

    VálaszTörlés
  5. Kedves Amadna,
    Őszinte leszek az ezején megijedtem, azt hittem elküldesz melegebb éghajlatra vagy ilyesmi - épp infó órán ültem, s még a baránőmnek is szóltam, hogy figyeljen már egy kicsit, mert valaki most nagyon utál.
    Aztán elkezdtem olvasni, és rájöttem, hogy semmi ilyesmiről nincs szó :)
    Nagyon aranyos vagy, és nagyon örülök, hogy ennyire tetszik :3♥
    A barátnődnek pedig én is köszönöm :)

    ui: nem haragszom, miért tenném ?:)

    Toffi

    VálaszTörlés