Van, azaz érzés, mikor tudod, hogy véged van, de inkább
megvárod az utolsó másodpercet is, hogy ezt teljesen felfogd, mint azt, hogy az
első gondolattól fogva tudd, ennyi. Mint például, amikor az emberek a metró elé
ugranak, az utolsó pillantás mindig a vezető és az ugró közt zajlik le, ezért
van, hogy minden ilyen eset után a "sofőrt" pszichológushoz küldik,
mert nem minden esetben tudják megemészteni a történteket. Az ilyen
beszélgetések alatt általában, az emberek 80% százaléka mondja azt, hogy Ő
látta, az ugró megbánta tettét, de ekkor már késő volt. A két szempár
találkozása egy örök pecsét, mindkét elmében, valaki tovább viszi, valaki pedig
a sírba toloncolja azt.
Ugyan ezek a gondolatok folytak le bennem nap, mint nap.
Tudván, hogy talán több lövést hallottam, és láttam életemben, mint az
normális, vagy elfogadott lenne, az ijesztően mogorva, egyenes tartású
fickókról ne is beszéljünk. Apám múltja, jelene, és jövője se tiszta lapon
alapul, így az enyém is meg van pecsételve. Hazudnék, ha azt mondanám, soha nem
gondoltam arra, hogy " engem egyszer megpróbálnak megölni". Mivel a
kiképzéseim, amik apám rögeszméi lettek, hónapról - hónapra durvábbak voltak,
így felnőtt fejjel visszagondolva, igazából Ő csak tudta, hogy mi vár rám, és
csak jót akart, még a maga beteg és pszichotikus módján is.
Senkije nem volt anya halála után, így érthető, hogy minden
embere azon volt, hogy egy tökéletesnek áhítatott védő burokban óvjanak, és még
azt se bánták, hogy néha napján láttam egy-egy monoklis, vérző férfit apa
irodájában. Ilyenkor rám vágták az ajtót, vagy a szobámba küldtek.
Csak tudnám, mi az, amit én nyújthatok, és miért pont most?
Tudtam, éreztem, hogy lassan eljön a vég, hisz apa
kapcsolatai profik. S még egy ilyen "szuper hármas" se tud minden
ellen megvédeni, hisz anno 30 embernek is alig sikerült. Rá kell jönnöm mi köze,
van apának Carloshoz, és mi ez a féltve őrzött Carvia ?! Erőt és bátorságot -
na meg persze tudást - kell szereznem, hogy szembe szállhassak ezzel a
világgal.
Harry-t viszont a mai napig nem tudom hová tenni. Titkokat,
titkokra halmoz, minden percben meglepetést okoz, és így egy fél év után is
alig ha ismerem. Nem tudom kik a szülei, mit csinált gyerekkorában, mit tanult
az iskolában, mi a végzetsége... Ezzel ellentétben Ő már szinte mindent tud
rólam.
*
- Gyere ide - nyújtotta ki a kezét felém, miközben a kanapén
terpeszkedet. Fáradtan lépdeltem oda, majd foglaltam helyet mellette, és
féloldalasan rá dőltem. Kezével körbe ölelte a derekam, majd egy puszit, nyomot
a hajamba.
- Minden oké? - kérdezte szinte alig hallhatóan, bár csak
ketten voltunk a szobában, így nem tudtam miért kell suttogni.
- Persze - motyogtam, majd felnéztem rá.
- Akkor?
- Össze vagyok zavarodva, és... - szavamba vágott.
- Nem kell félned - simította kezét az arcomra, majd
felemelve azt, mélyen a szemembe nézett. - Én itt vagyok - ajkai szinte már
súrolták az ennyimét, így csak zavartan pislogtam rá.
Lassan csókolt meg, nem sietett, inkább csak ízlelgette
ajkaimat. Nyugtató, és egyben bátorító csókot mért rám. Keze erősebben szorított
magához, míg a másik hátra csúszott a hajamba, s rámarkolt. Kezem akaratlanul
csúszott fel a nyakáig, ahol még közelebb próbáltam húzni magamhoz. A tévé
zaja, halkan szólt körülöttünk, így az egész olyan volt, mint egy mesébe illő
jelenet.
- " A mai napon egy fiatal lány vetette le magát a
Golden Shadowról- a névre mind a ketten, mint az ijedt pillangók rebbentünk
szét -, a hajó tulajdonosa nem adott nekünk interjút, de a járókelők mondtak
pár hasznos információt." - ledermedve meredtem a tévére, és az ott jelen
lévő képkockákra.
- " Először csak ordibálást hallottam, majd láttam,
ahogy valaki leugrik, vagy is inkább lelökték. Borzasztó volt, azt hiszem
meghalt" - az őszes nő a piros hajkendővel csak úgy hányta a szavakat a
mikrofonba. Harry szorítása elernyedt rajtam, majd felállt és a felakasztott
kabátjához sétált. Kivette a telefonját, majd kiment a bejárati ajtón, s maga
mögött becsapva azt, se szó, se beszéd nélkül ott hagyott.
- " Szemtanúk szerint, a lány még is csak túlélte a
zuhanást, s egy autóval távozott" - homlokomat ráncoltam a homályos képekre,
amiket beillesztettek a műsorba, egy képen tisztán látszik, ahogy Niall és én
kézen fogva rohanunk a menedék felé. Dühösen és félve kapcsoltam ki a
készüléket, majd feltépve az ajtót rohantam, hogy megkeressem Harryt. Nem
kellett sokáig elveszve lennem, hisz nem ment messzire, csak a folyosó végére,
így könnyű szerrel tudtam megközelíteni, s hallgatni mit beszél a telefonján.
- Rendben apa, köszönöm - megfordult, s összeszűkítet
szemekkel méregetett. Egyik ujjával a szoba felé mutatott, de nem
engedelmeskedtem, és karba tett kézzel vártam, hogy végre letegye. Dühösen
nézett rám, s még egyszer a szoba felé intett. Nemlegesen ráztam a fejem, majd
a falnak dőlve lecsúsztam a földre, s vártam. Harry egy lemondó sóhaj keretében
folytatta a beszélgetését, majd helyett foglalt mellettem. Hatalmas kezét az én
apró tenyerembe csúsztatta, s össze kulcsolta őket. Időközben egy bácsi a
kutyájával sétált felfelé, s meglátva minket, csak elmosolyodva tovább állt. A
Göndör és én kéz a kézben ücsörögtünk a piros padló szőnyegen, míg ő
adminisztrált valamit a telefonján, addig én a vállának döntve a fejem, a
szemben lévő képet tanulmányoztam.
- Oké, akkor holnap. Szervusz Apa! - kinyomta a telefont,
majd a zsebébe csúsztatta azt.
- Mi lesz holnap? - kérdeztem, mire rám emelte zölden rikító
tekintetét.
- Megyünk Vegasba.
- Minek? - ráncoltam a homlokom.
- Meglátogatjuk apát - mosolygott szelíden, de nem hittem
neki.
- Ezért rohantál ki? - felegyenesedtem, s oldalasan felé
fordultam.
- El kell innen mennünk, mert elég hamar meg fognak találni.
- Nekem már úgy is mindegy, előbb vagy utóbb elkapnak, és
felakasztanak valami fára - visítottam, miközben feltápászkodtam, s szoba felé
vettem az irányt.
- Hé Lis! - szólt utánam erélyesen, de meg se állva csak
beesetem az ajtón.
- Nem veszed észre, hogy nincs menekülési lehetőség? Ha
ennek az egésznek, valami köze van az apámhoz, akkor már rég halott vagy
Styles!
- Eddig is megúsztam, ez után se kell féltened - lépett
közelebb hozzám, de én csak tehetetlenül csapkodtam mindent. Nem hiszem el,
hogy nem hisz nekem. Ismerem az apám, tudom, hogy ölni tudna értem... vagy
bármiért.
- Csak azt kell csinálnod amit mondok, és minden rendben
lesz - fogta le mindkét kezem, amivel a párnát vágtam a díványhoz.
- Meg fog ölni - szűrtem a fogaim között, majd a szemeimbe
néztem. - Tudom, hogy milyen.
- Akkor legalább elmondhatom magamról, hogy volt miért
meghalnom - érdes ujjai végig szántották az arcom puha bőrét, s akaratlanul is
beleremegtem az érintésébe. Egy nagy levegőt vettem, majd lehunytam a szemeim.
- Nem akarom, hogy miattam halj meg - suttogtam a szavakat a
levegőbe.
- Nem fogok meghalni, itt leszek veled, és beutazzuk együtt
a világvégét - féloldalas mosolya engem is erre késztetet. Emlékezet a sok
fecsegésemre, amit a világ beutazásáról meséltem. Emlékezet mindre.
- Szeretlek! - suttogtam elhaló hangon, mire ujjai közé
fogta az állam, s erőteljesen felfelé billentette az arcom.
- Mindennél, és mindenkinél jobban - enyhén megszorította az
állam, majd keményen megcsókolt.
Szipogtam, és szemeimet a lehetetlennél is jobban összeszorítottam.
Nyakát körbe fontam a kezemmel, s olyan szorosan vontam magamhoz mint még soha.
Egy könnycsepp folyt végig az arcomon, egészen a szánk összetalálkozásáig.
- Ne csináld ezt, kérlek. Utálom magam, ha miattam sírsz -
vált el egy pillanatra, majd ismét nekem esett. A testemben végig áramló düh, félelem, és vágyakozás, mint
egy bomba, robbant. Szétáramolt, akár csak egy fertőző, halálos vírus, végig az
ereimen keresztül, a szívembe, a fejembe, és a tüdőmbe is. Körbe járta a májam,
a vesém, és a gerincem. Beköltözött a bordáim közé, s megülepedett a
gyomromban. Teljesen elfoglalta a testem.
*
Kupaktanácsot rendeztünk a saját szobánkba, meghívva ezzel
Niallt és Zaynt is. A tanács megegyezése a holnapi utunk terve volt, de sajnos
csak zsákutcától, zsákutcáig terelődtünk. Problémát, problémára halmoztunk, és
mindegyiknek volt alapja. Zaynnek a lába, és az ügyfelei, Niallnek az adatai a
gépen, és a lakása, nekem pedig nem volt ruhám. Ez kisebbik baj, de nem akartam
Harrytől függni pénz téren - még jobban.
- Hogy ez eddig nem jutott eszünkbe - kiáltott fel Zayn,
majd az asztalra csapott, hogy mindenki a lehető legjobban, csak is rá
figyeljen.
- Nyerhetünk egy kis időt, ha külön válunk - értetlen
arckifejezéseinket látván, folytatta. - Lis, te visszamész Angliába ...
- Nem! - vágott közbe Harry. - Szó sem lehet róla.
- Hallgasd végig - szóltam rá, mire dühösen visszapillantott
Zaynre.
- Na, szóval - köszörülte meg a torkát. - Lis vissza megy,
össze szedi a cuccát, ami kellhet, ott marad, mondjuk egy napot...
- Addig el is fogják - Harry mérgesen motyogott a maga orra
alatt.
- Nem fogják el - rázta a fejét Zayn. - Te elindulsz Las -
Vegasba, Niall meghúzza magát egy kicsit a szuper kecójában, én pedig visszaandalgok
Los-Angelesbe, és majd utánatok megyünk pár nap múlva.
- Ez jó terv - pártolta az ötletet Niall, s én is csak bólogatni
tudtam. Minden szempár a göndörre szegeződött, de ő csak fej rázva fújtatott.
- Nem fogom egyedül hagyni - hajtogatta továbbra is.
- Harry - szólaltam meg. - Kérlek, figyelj rám - arcára simítottam
a kezem, s magam felé mozdítottam, kicsit borostás vonalait. - Azt mondtad,
megoldjuk.
- De nem így - mint egy sebesült oroszlán, aki most
veszítette el az utolsó reményét is. - El foglak veszíteni.
- Mindig itt leszek - csókoltam meg röviden. - Hisz, megígérted,
hogy bejárjuk a világvégét is - fájdalmas mosolyra húzta, rózsaszínen duzzadó
ajakit, majd sóhajtott.
- De kell egy terv, és meg kell tanulnod egy alapszabályt,
ha már bujkálunk.
- Mi lenne az ? - kíváncsiskodtam.
- Szemüveg, kapucni fel. Fej le. Szapora léptek, akárhova is
mész! - Niall halál komoly arckifejezéssel diktálta a "szabályt".
- Ez nevetséges - röhögtem fel, de mivel senki nem
csatlakozott, így abba hagytam. - Ez a szabály?
- Most mondjam, hogy ne állj szóba idegenekkel, ne szállj be
idegen autójába, és satöbbi, meg cukros bácsi ? - nézett rám Harry, de én csak
hevesen a fejemet ráztam.
- Megértettem.
*
Egy órája ezen a zsúfolt reptéren álldogálunk, és senki nem
parázik annyira, mint én. Zayn ide már nem csatlakozott, mivel elindult
Los-Anegeles-be , hogy legalább időben oda érjen. Niallnek éppen nem akadt
fontosabb dolga, így eljött velünk, bár a telefont egy másodpercre se emelte el a fülétől.
- Azonnal hívj, ha leszálltál - utasított Harry, majd egy
csókot nyomott a homlokomra.
- Rendben.
- És vigyázz magadra - kiáltott még fel Niall. Integettem
neki egyet, majd végérvényesen is elindultam a kijelölt kapuhoz. Mindenki
rohant, szinte már futott, hogy elérje a 6-os terminált ahonnan a londoni gép
fog felszállni. Én csak bágyadt lépésekkel haladtam előre, s imádkoztam, hogy
ez a pár nap mint egy egyszerű dal, csak lecsengjen, és mire kinyitom a szemem,
újra Harry ölelő karjaiban legyek. Semmi fegyver, semmi testőrség, és semmi
Harry. Már most utálom ezt a két napot.
- Szeretlek! - hangzott el a szó a fejemben, újra és újra.*
Szapora léptekkel közelítettem meg a kijáratott, s onnan
egyenest a metró lejáróhoz sétáltam. Nem akartam taxiba szállni, volt bennem
egyfajta kétség afelől, hogy apám, Carlos, vagy Harry küldte az éppen illetékes
autót, így inkább a biztos ami biztos alapon, a jól ismert földalatti
választottam. A mozgólépcsőn lefelé, eltanakodtam egy-két dolgon. Mint például
semmit nem változott a város, amióta itt voltam. Vajon Kira még szóba áll
velem? Vagy két hónapja nem kerestem, szörnyű egy barát vagyok.
- Elnézést! - lökött arrébb egy nő, majd aktatáskáját
szorosan magához véve, trappolt fel a metró szürke padlózatára.
- Semmi - motyogtam zavartan, s egy ülőhelyet keresgéltem.
Amint kiszúrtam egy igen keskeny, de éppen megfelelő részt, egyből rávetette
magam. Nem mintha nem most ültem volna több órát egy repülőgépen, de még is úgy
éreztem hulla fáradt vagyok. A zötykölődős, hangos út túlságosan is hamar
letelt, így már csak azon kaptam magam, hogy a folyósón sétálok a lakásom
ajtaja felé. Mikor kiszálltam a liftből hangos kacagás ütötte meg a fülem, de
mit sem törődve vele, egyenesen az ajtó felé gyalogoltam. A kulcsot a zárba
helyeztem, majd lenyomtam a kilincset, de ekkor valaki keze a vállamon landolt.
- Lisa - szólított meg, én pedig összerezzentem ijedtemben.
Megpördültem a tengelyem körül, s szembe találtam magam két csillogó
szempárral, és egy dús sötétbarna hajkoronával.
- Kira ? - hitetlenkedtem. Olyan hosszú időnek tűnt amíg nem
láttam, és olyan sok minden történt velem, hogy nem is fáradoztam azon, hogy
esetleg össze futhatok e vele.
- Hogy vagy ? És hogy-hogy itthon? - kérdezte, de az
ölelést, amibe fogadtam, még mindig nem bontottuk szét.
- Annyira örülök, hogy itt vagy - fakadtam ki, és a
könnycseppek szaporán szántották végig az arcomat.
- Menjünk be - ajánlotta - És mesélj el mindent! - szipogott
ő is, majd beléptünk az ajtón, és mint a régi szép időkben, csak leültünk a
kanapéra, én egy kávéval, ő pedig a szokásos alma teájával. Én pedig féket nem
ismerve, mindenről beszámoltam, kezdve a múltammal.
****
Helló Mindenki,
Nagyon - nagyon Boldog Karácsonyt Mindenkinek ♥ Remélem
mindenkinek elnyerte a tetszését a "Karácsonyi rész", és mindenki
izgatottan várja a következőt, mivel holnap érkezik :3 Akik a csoport tagjai
azok mind tudják, hisz minden percben ott zaklatok mindenkit ;) Te is lépj be a
FACEBOOK CSOPORTUNKBA, mert idő előtt értesülsz mindenről :)♥
Ölelés a tanyáról, és tessék kommentelni :)
Néha már nagyon ideges szoktam lenni amikor többet késik az új rész, mint egy hét. De mindig megéri várni. Ez a rész is fullos lett! Csak így tovább.;)
VálaszTörlésSzia, a késés most szándékos volt a karácsony miatt. De a csopiban minden ott van:)
VálaszTörlés