Prológus - 00.

Hello my Readers !

Hát itt lenne az első rész, vagyis inkább a prológus. Nem történik sok minden benne, bár nem is akarom elsiettetni a dolgokat. Várom a véleményeteket :)♥

T,xx

------------------------------------------------

-Rendben, köszönöm.- kezet fogtunk, majd udvariasan kikísért  a szárazföldre, vagyis csak a hajójához tartozó kikötő mólójának kemény fájára. Udvariasan elköszöntem, majd lassú léptekkel elindultam.

-Én köszönöm, és hétfőn találkozunk a fedélzeten.- kacsintott.

-Viszlát.- integettem. Kedves fickó, bár egy kicsit furcsa. Nagy bajusza van, és annál is nagyobb hasa. Kicsit mexikói beütésű, a hátrazselézett vékony szálú haja pedig csak erősíti ezt. Arany nyaklánc lóg a nyakában, pecsét gyűrű az ujján, s végül, de nem utolsó sorban egy óceánjáró a jobbján. Álmaim főnöke.

A hazaút viszonylag gyorsan eltelt, így boldogan libbentem be lakásom ajtaján. London egyik főutcáján található, 3 emeletes sorház egyik kis garzon lakását bérelem. Kicsi, takaros, nekem pedig teljesen tökéletes.

Levettem a cipőm a bejáratnál, majd feltettem a neki szánt kis tartó állványra, a táskámat pedig a fogasra akasztottam. A hajamat laza kontyba fogtam, végül végigdőltem a kanapén.

-Hosszú hétvégének nézünk elébe.- mondtam, majd nyújtóztam egyet. Bekapcsoltam a tévét, majd kerestem valami érdekfeszítő műsort.

Egy óra után teljesen felhúztam magam valamelyik okos adáson így inkább kikapcsoltam. A telefonom hangos zenéje betöltötte a teret, így már szinte futva tettem meg azt az 5 métert a táskámig. Kihalásztam, majd felvettem.

-Háló?- lassan vissza sétáltam a kanapéhoz majd megint helyet foglaltam.

-Eltűnsz, és még csak nem is szólsz?- hallatszott a vonal másik végéről barátnőm hangja.

-Kira, inkább gyere át.-sóhajtottam. Már nem kaptam választ, helyette csöngettek az ajtómon. Boldogan álltam fel ismét, majd nyitottam ki előtte az ajtót, hogy beljebb tudjon jönni. Két puszival köszöntött és megrohamozta a kanapét.

-Néha nem értelek, alattam laksz, és képes vagy felhívni.- egy széles mosoly jelent meg az arcomon, majd helyet foglaltam barátnőm mellett.

-Jól van na.- durcáskodott.

-Tudom, hogy szólnom kellett volna, de amíg semmi sem volt biztos addig minek fárasszalak vele?

-Nem fárasztottál volna, és én is menni akarok.- összekulcsolta maga előtt a kezeit, majd mint egy 5 éves, lebiggyesztette a száját.

-Kira.- hátravetett fejjel nevettem fel, mire ő sem bírta tovább és hatalmas nevetésben tört ki.

-Van 2 napom hogy elraktározzalak ....

-Majdnem egy és fél év...- fejeztem be.

-Mennyi?- fordult felém ledöbbent arccal.

-A hatos lottó eddig főnyereménye....- kezdtem volna poénkodni, de Kira arcafal fehér volt így abbahagytam. - Egy és fél év.- mondtam még egyszer.

-Az rengeteg idő, ne már Lis.- sóhajtott.

-Sajnálom.- kitártam a karjaim, majd egy nagy ölelésbe fogadtam barátnőm.

***

A hétvége szempillantások alatt eltelt. Minden percet kettesben töltöttünk Kirával, de már most hiányzik, pedig még csak a mólón álltunk. Elhozott az autójával, mondván így nem fog sírni. Áhh, egy komplett Temze folyó megirigyelné ezt a mennyiséget, mint amennyit eddig Kira elsírt. Szó szerint patakokban folyt a könnye. Én soha nem voltam érzékeny típus, nah jó, nálam is eltörik a mécses, hisz nem vagyok terminátor. De nem megyek a világ végére, vagyis de, de vissza jövök.

-Majd küldj képeslapot.- törölgette meg a szemét, majd megölelt.

-Küldök.- konstatáltam.

-De ne sokat, mert már így is alig van hely a hűtőn.- elnevettem magam.

-Nah, szia.- eltávolodtam tőle, majd hátráltam egy lépést. - Ne sírj, nem éri meg.

-Most szólsz? Már lefolyt a szemfestékem is, pedig vízálló.- egy emberként nevettünk fel, én pedig most jöttem csak rá. Ki lesz a hajón aki mindig megnevetett?

-Hiányozni fogsz.- integettem neki, miközben felsétáltam a hajóra.

-Te is.- integetett vissza.

***

Carlos megmutatta a szobám, majd adott 2 órát, hogy rendesen kipakolhassak. Egy óra alatt simán kész voltam, így elindultam körbe nézni. Még csak délután 2 óra volt így az emberek éppen hogy csak lézengtek a hajóra.

-Carlos.- kiáltottam el magam.

-Igen?- fordult felém, majd egy mosoly jelent meg az arcán.

-Mire számíthatok a mai nap folyamán?-érdeklődtem, mire elnevette magát. Furcsa arckifejezésemet látva magyarázni kezdett.

-Kislány a mai este kész káosz lesz, mivel ma van a nyitó est. De mivel kedves főnök vagyok, így ma még nem kell dolgoznod, csak arra kérlek hogy valami csinosban jelenj meg.- átkarolta a vállam.

-Csinosban?- kérdezte vissza.

-Drágám, nem lehet a vendégeket szakadt ruhában fogadni.

-Oh, értem. De nincs munka ruha?- kérdezősködtem tovább, ő pedig elindult, ezzel engem is járásra késztetve, hisz a keze még mindig a vállamon volt.

-Ma még nem dolgozol, mondtam már.- kicsit megváltozott a hangja így abbahagytam a kérdez-felelek játékot.

Egészen a beszálló sétányhoz vitt, ott pedig elengedett. Kedvesen a kezembe nyomott vagy 200 lapot, s kiadta a feladatomat, mivel túlbuzgó vagyok, legalább csináljak valamit. Hát kösz, nem azt mondta hogy ma nem kell dolgoznom?!- gondoltam magamban, majd elnevettem magam. Az éppen a bejárathoz érkező férfi furcsán nézett rám, de mégis mosolygott.

-Jó napot! Üdvözöljük a Golden Shadow világ-körüli útján. Érezze jól magát.- nyomtam a kezébe a lapot, majd két zölden csillogó szemébe bámultam.

-Köszönöm.- válaszolta kedvesen.- Ön is a fedélzeten lesz? - érdeklődött, mire én egy aprót bólintottam.

-Akkor remélem láthatom még.- éreztem ahogy az arcomat elönti az a bizonyos pír.

-Biztosan uram, a fedélzet egész területén megtalál, felszolgálok.- magyaráztam, mire egy kaján vigyor jelent meg az arcán.

-Oh, félreért hölgyem, én máshol látnám szívesen.- furcsán néztem rá, mire folytatta. - Mondjuk a kabinomban, az ágyamban, miközben a nevemet sikítja.- közelebb hajolt, így szinte suttogva mondta a szavakat. Élesen szívtam be a levegőt, majd egy percre visszaestem a földre.

-Uram.- köszörültem meg a torkom. -Nem hiszem, hogy bármilyen kapcsolatot tudnánk létesíteni ilyen téren.- alig találtam a hangom. A szemei szinte lyukat égettek belém, telt ajkai pedig csak erősítették az egészet.

-Talán nem szereti a férfiakat?- meglepődöttsége mosolyt csalt az arcomra.

-Nem erről van szó.- folytattam. - Szimplán csak nem az esetem. - az arckifejezésén vagy órákat tudtam volna röhögni, de valahogy ott, abban a pillanatban mégsem ment.

-Oh, ezt még meglátjuk.- kacsintott.

Az arcom biztos, hogy tiszta vörös volt, a szemeim pedig a háromszorosukra tágultak. Kíváncsi vagyok erre a másfél évre.

Lisa