27 augusztus, 2015

Írói utószó ♥

Bye ! 

this is the last...


Khm, egy kicsit megvagyok illetődve, mivel fogalmam sincs, hogyan kell e fajta "résznek" számító dolgokat írni :) Őszinte leszek, annyi meg annyi blogom után ez az első ami :
  1. Valóra váltotta a bakancslistámon szereplő 100-as számot.
  2. Sőt, feljebb is csúszott az olvasók száma
  3. Elérte a 100.000 oldal megjelenítést
  4. Itt tettem szert a legjobb olvasókra
  5. Elkezdtem a Chat Estéket, amiket ha van rá szükséglet nem szeretnék elhagyni
  6. Sok idő kimaradása után is szuper emberek olvassák
  7. Amire egy kicsit ( na jó nagyon ) büszke vagyok ♥
Sok dolgot szeretnék elmondani, de most annyira szanaszét áll a fejem, hogy hirtelen azt se tudom hol kezdjem, így talán lenyomok nektek egy kis statisztikát :)

Összesen 292 komment született a blogon ♥
Köszönöm az összes csodás leányzónak akiknek ezeket köszönhetem, és azt, hogy végig kísértetek
 a történet megírásában♥

( a Csillagos égbolt volt a legtöbb amit megnyitottak, gondolom mert az 1. rész :') )

Eljutottunk egy pár országba :)





A blog egy év alatt háromszor váltott a külsején, én mindegyiket fantasztikusnak találom, és köszönöm azoknak a szuper lányoknak, akik a kusza gondoltaimat, és ötleteimet ilyen szuper fejlécekké tudták varázsolni ♥

123 csodálatos olvasó, és több mint 106.635 oldalmegjelenítés
♥♥♥♥♥♥

Igazából nem tudom mit mondhatnék még, ezért csak annyit, hogy nagyon nagyon köszönöm ezt az egészet, és annyira hihetetlen, hogy vége♥ Sajnálom is meg nem is ♥
És nagyon remélem, hogy még találkozunk :)
Aki szint úgy ebben reménykedik annak ajánlani tudom ezt a csoportot :

Hamarosan találkozunk ♥
Tifani
( Ty P.)





4 megjegyzés:

  1. Hát ennek a blognak is vége lett. :') happy enddel :D én nagyon szerettem a blogot bár sajnos én csak a vége felé találtam meg de azért ez lett az egyik kedvenc blogom *-*
    Remélem írsz még nekünk ilyen történetet :)
    Mondanám hogy hamar kövit de sajnos vége :3
    Majd ide is fel tudnád rakni a következő blogodat ? :)

    VálaszTörlés
  2. Hali! Ha jol tudom tied a Szeress erősebben blog. Kerhetnek ra egy meghívót?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Tifani!

    Nincs mit mondanom hisz már leírtam az utolsó résznél vagyis van gratulálok a bloghoz és köszönöm hogy olvashattam!

    Ezer meg még több puszi Oriett!
    Ut.: Egyszerűen fantasztikus lett az epilógus!

    VálaszTörlés
  4. Kedves Tifani nagyon köszönöm ezt a csodás blogot mert egy élmény volt olvasni :') kedvenc blogom! Gratuláñok hozzá ♥️💕

    VálaszTörlés